Szerző: TÖRÖK MONIKA
2017.11.07.
Amúgy kezdem megérteni az oltáselleneseket, ha még egyszer ennyiért ki kéne váltanom a patikában a szereket, főbe lőném magam. Segítek a rosszakaróinknak: igen, megtehettük, hogy még a rota-vírus ellen is, nem volt sokkal több, így, mint amennyiből állítólag meg lehet élni Magyarországon. Mindezt két példányban. Hát ha nem tehettük volna meg, most nagyon oltásellenes lennék én is, talán még a feng shuiba is belevágnék.
Csodapasi az átmulatott éjszaka után - tartotta a frontot igencsak derekasan, húsz percenként rohangált, ahogy kell - dolgozni ment, így egyedül talyigáztam el a kölyköket a nem túl távoli rendelőbe. Ott értelemszerűen kolleginákkal találkoztam, de történetesen két ikerpár is várt szépen a sorára, jól összehasonlítottuk őket, megbeszéltük, hogy édesjóistenem, csak harminc perc összefüggő alvás lenne - a végén még tényleg kikötök egy játszótéren, pedig az első néggyel sose mentem, mert egy jellem vagyok, továbbá utálok emberekkel beszélgetni, pláne kisgyerekes anyukákkal.
Aztán kijött a rendelőből egy négy év körüli kiskampó, szintén szörnyűségekkel fertőzte meg a gyógyszermaffia, jött utána az állati helyes védőnő és mondta, hogy lehet egy kis láz, mire a kiskrapek rögtön a homlokához kapott, hogy szerinte ő már most lázas. Anyuka nagy arc volt, kérdezte, hogy egy nutellás keksz nem vinné-e le ezt a hirtelen jött kórságot. És jé, bejött neki. Úgy érzem, ma is tanultam valamit.
Nem annyira nagyon egyszerű két, közel hatkilós csecsemőt fél kézzel cipelni, pláne, ha az egyik ordít, a másik meg bömböl, de hát nyilván rosszabb lesz a helyzet, amikor már szét is másznak, szóval nem panaszkodom, én vállaltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.