Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.11.10.
Először csak azt szoktam érezni, hogy valami zavaró, kényelmetlen. Reggel van, körúti kisbolt, a pénztár előtti sorban állok. És valami nem oké. Az a hatodik érzék kapcsol be, ami jelzi, hogy valaki túl közel áll hozzám. Rögtön utána jön a szag.
A túl közel álló embernek általában a szájszaga is túl közel van. És nagyon is van szájszaga. Áporodott, ócska piában ázott belső szervek sóhaja. A legrosszabb jellemű alkohol behatása a szervezetre.
Visszapillantok, és persze, hogy vörössel pókhálózott orr, cuppogó száj, üresben is nyeldeklő giga, és izzadt toporgás. Egyik lábáról a másikra. Ha tehetné, maga előtt tolná a sort.
Azért mászik a nyakamba, hogy legyen már közelebb, hogy annál hamarabb fizethessen, perdüljön ki a fotocellás ajtón, majd hátát a körúti homlokzatnak vetve, oda se nézve csavarja le a féldekás kupakját, és zúdítsa le a torkán, a már bemelegített gégén az ócska lét.
Mert naná, az van a kosarában. Piaimitátum. Akár több is, elférnek majd a koszoskás orkándzseki zsebében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.