2017. november 6., hétfő

FEKETELEVES ÉS ZÖLDKÁRTYA-LOTTÓ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.11.06.


Igencsak rossz hírt kaptak a napokban azok, akik a zöldkártya-lottó (és a szerencse hathatós) segítségével szeretnének munkát vállalni és letelepedni az Egyesült Államokban, hiszen a New York-i gázolásos támadást követően az amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről. „Megváltoztatjuk a bevándorláspolitikát, véget vetünk a láncbevándorlásnak” – fogalmazott Donald Trump. (Minderről bővebben itt olvashattok.) Miután sok magyar reménykedik abban, hogy így kijuthat Amerikában (és van, akinek sikerül is, talán emlékeztek még erre a történetre), arra gondoltam, megkérdezem a blogra már többször is író Visumwings csapatát, hogy ők milyennek látják a helyzetet.
„Évente egymillió zöldkártya talál gazdára az Egyesült Államokban. A különleges képességeket, tehetséget, szakmai előmenetelt igénylő vízumtípusok kvótája 140 ezer évente. Ehhez képest csak 50 ezer a Diversity Visa Lottery, vagy ahogy mi hívjuk, a zöldkártya-lottó nyerteseinek száma Pakisztántól Magyarországig.

Ez az Amerikáról álmodozók „aranyjegye”. Esély néhány szerencsésnek. A nyertesek az USA-ban folytathatják az életüket.

Ilyen lottó-betelepülőként került az Egyesült Államokba 7 évvel ezelőtt az üzbég Sayfullo Saipov is. Ő volt az október 31-i manhattani gázolásos merénylet elkövetője. A terrorcselekményben nyolc ember vesztette életét és tizenketten sérültek meg.

A kihasznált felháborodás


A tragédiát követő felháborodás hullámot kihasználva Donald Trump elnök újra harcot indított a Green Card Lottery program ellen. Régi vesszőparipája ez, amelyen most a nemzeti tragédia hátszelével újra vágtathat.

Az ABC híradójában már másnap reggel elhangzott; Sayfullo Saipov a Diversity Lotteryvel érkezett az USA-ba! Ezt az állítást még semmilyen nyomozóhatóság, vagy kormányzati szerv nem erősítette meg, mikor Donald Trump már lecsapott rá a Twitteren: „Azt az utat, ahogy ez a terrorista az országunkba érkezett, úgy hívják Diversity Visa Lottery. Chuck Schumer ’gyönyörűsége’!”.

Charles E. Schumer ellenzéki szenátor volt az, aki 1990-ben a Zöldkártya lottó tervével előállt. Donald Trump kiro
hanására csak annyit reagált: „Szomorú, hogy az Elnök úr a tragédiából is politikát csinál.”...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.