Szerző: SZELESTEY
2017.11.05.
- A Terror Háza kontra vérbírák
- Szájer Strasbourgban nem villog, idehaza bezzeg zombizik
NZZ
A lap úgy látja, elmúlt már az az idő, amikor a határok nélküli Európáról lehetett beszélni, a világ pedig egyetlen nagy falunak számított. A nemzeti konzervatív mozgalmak, a Brexittel és Trump győzelmével együtt azt tükrözik, hogy sokan vágynak a mikrokörnyezetre. Pedig a rendszerváltás után vagy két évtizedig úgy látszott, hogy a különböző térségek összenőnek, a határok vesztenek jelentőségükből és a földrészen egyetlen nagy térségen belül szabadon áramolnak az emberek és az áruk. Ám ennek vége, az államok újból mind inkább a képesek a kezükbe venni a dolgokat. Erre az igény jobb- és balszélen egyaránt jelentkezik. Ott, ahol a félelem keletkezik, amit azután ki is aknáznak. Megint csakis a hazáról esik szó. Merthogy az védelmet és biztonságot ígér. Legalábbis ha a politikát hallgatjuk, hiszen az ráerősít a társadalomban mutatkozó irányzatokra.
A migránsok felbukkanásával a gazdag és szegény országok közötti különbség politikai élt kapott. A jobboldali-populista pártok először Nyugat-Európában bukkantak fel, utána kialakult a nemzeti-konzervatív visegrádi tömb, majd jött a brit kilépés és az új amerikai elnök. Valamennyinél közrejátszott az ígéret, hogy visszatérnek a szűkebb térséghez, illetve hogy a politika a elkövetkezőkben nagyobb ellenőrző szerepet tölt be. Közben az unión belül potyautasként jelentkeztek azok az államok, amelyek többször is csak a számukra kedvező közös szabályokat tartották be. A végén már az USA is képtelen volt érvényt szerezni az együttélés normáinak. Viszont növeli a háború valószínűségét, hogy a világ megint kisebb övezetekre bomlik. Hogy ezt megakadályozzák a jólétben élő térségek kénytelenek fokozottan közbelépni a periféria nyugalma érdekében, ám ettől megint a rend fenntartói lesznek, vagyis egyszer megindul majd ismét a fejlődés a nagy, összefüggő zónák felé. De addig még igen sok rosszat fogunk megélni.
FAZ
„Kiemelt nyugdíj a vérbíráknak“ címmel a lap arról ír, hogy a büntetlenül marad kommunista vétkek megosztják Magyarországot. A szóban forgó bírák kértek és szabtak ki halálos ítéletet több mint 200 felkelőre az 56-os forradalom bukása után. Békés Márton, a Terror Háza történésze ötöt közülük felkutatott. Kiderült, hogy a rendszerváltás után nem vonták őket felelősségre és ma is igen kedvező viszonyok között élnek. Egy hadbíróról és négy ügyészről van szó, köztük Mátsik Györgyről, aki a vádhatóság képviseletében annak idején 17-szer indítványozta a legsúlyosabb büntetést és 9-szer el is rendelték azt. Az egyik áldozat egy fiatalkorú volt. Annak bátyja 5 évvel ezelőtt feljelentette az egykori ügyészt, ám a keresetet elutasították, mondván, hogy annak idején a fennálló törvények alapján csak így járhatott el. Egy másikat 1998-ban még ki is tüntettek. Békés azt mondja, az érintettek nemigen tanúsítanak megbánást.
Magyarország messze van attól, hogy egyetértésre jutna az emlékezetpolitika ügyében. A történelmi emlékek értékelését politikai érdekeknek rendelik alá és e tekintetben a Terror Házát is éri bírálat. A Schmitt Mária vezette intézmény szoros kapcsolatot ápol a Fidesszel. Az ellenzék média csak Orbán házi történészeként emlegeti az igazgatónőt. A múzeumra is vonatkozik a kritika, ami a miniszterelnökre, hogy ti. csak a kommunizmus bűneinek feltárása érdekli, a Horthy-rendszert ezzel szemben még dicsőíti is. A két szembenálló tábor arra használja az emlékezést, hogy mozgósítsa híveit a másik fél ellen. A Fidesz szemében a Kádár-rezsim továbbélésének bizonyítéka, hogy a szocialista kormányok idején csak hiányosan dolgozták fel a pártállami múltat. Az MSZP viszont úgy tálalja, hogy a Fidesz az elnyomó hagyományokat viszi tovább. A Momentum ezzel szemben úgy látja, hogy egyik párttal sem zárult le a rendszerváltás, a politikusok új nemzedékére van szükség, új gondolatokkal, új célokkal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.