2017. november 8., szerda

ELVTÁRSAK, ELTEL SZÁZ ÉV

ÚJ SZÓ
Szerző: GÁL ZSOLT
2017.11.07.


A szibériai kuznyecki szénmedencében 1989 nyarán sztrájkok kezdődtek, amelyek aztán átterjedtek a többi szovjet bányavidékre. Az ok: általános áruhiány – még szappan sem volt, amivel a bányászok lemoshatták volna magukról a szénport

Szakállas politikai vicc a nyolcvanas évekből: Az amerikai, a lengyel és a szovjet kutya beszélget. Tudjátok, nálunk, ha elég sokáig ugatsz kétségbeesetten, akkor előbb-utóbb megszánnak és dob valaki egy kis húst – mondja az amerikai kutya. Mi az, hogy hús? – kérdezi a lengyel. Mi az, hogy ugatni? – kérdezi a szovjet… Nos, tényleg jól jött volna az akkortájt Lengyelországban szükségállapotot bevezető Jaruzelski-diktatúrának, ha a szovjet elvtársak kisegítik némi hússal, hogy legalább néha lehessen kapni az üzletekben. De a világ leghatalmasabb és legfejlettebb országa (ahogy akkor az iskolákban mifelénk is tanították) még erre sem volt képes. Hogy is lett volna, mikor maga is óriási élelmiszer-behozatalra szorult. Míg a cári Oroszország a világ egyik legnagyobb élelmiszer-exportőre volt, addig a nagy Szovjetunió a világ legnagyobb élelmiszer-importőre lett. Innen (is) a viccek, hogy ha a Szaharában bevezetnék a kommunizmust, két év múlva importálni kellene a homokot.

100 éve egy novemberi bolsevik puccsal (és nem októberi forradalommal) kezdődött a kommunista-szocialista kísérlet, s végül az általa megteremtett gazdasági rendszer katasztrofálisan rossz hatékonysága döntötte romba. Ez volt a fő ok, az általános nyomor, amiről a gorbacsovi glasznoszty hatására egyre nyíltabban beszélhettek már Moszkvában is. Ahogy Anatolij Gyerjabin megírta az Ifjú Kommunistában(!), a szovjet családok mindössze 2,3 százaléka mondható jómódúnak, 11,2 százalék nevezhető középosztálynak, a maradék 86,5 százalék egyszerűen szegény. David Remnick, a The Washington Post egykori moszkvai tudósítója Lenin sírja című könyvében így ecseteli a helyzetet: „Még az úgynevezett milliomos kolhozelnökök házában sincs meleg víz – mondta egy türkméniai gyapottermesztő… A vorkutai bányászok nem kaptak elég szappant ahhoz, hogy lemoshassák arcukról a szénport; a távol-keleti Szahalin szigetén az anyák otthon szültek, mert nem volt elég szülőotthon; a fehéroroszországi falusiak hulladékvassal és disznózsírral fizettek a cipőért… Még egyes pártfunkcionáriusok is másfél- és hárommillió közé tették a hajléktalanok számát; egyedül Üzbegisztánban több mint egymillió volt a munkanélküli; az országos csecsemőhalandóság pedig 250 százalékkal haladta meg a nyugati országokét.” A mindennapi élet hitványsága külön fejezet: „A törülközők az első mosás után szakadozni kezdtek, a tej egy nap alatt megsavanyodott, az autók néhány hónappal a vásárlás után szétestek. A Szovjetunióban bekövetkező lakástüzek leggyakoribb oka az volt, hogy a televíziókészülékek látszólag minden ok nélkül fölrobbantak.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.