Szerző: TAMÁS PÁL
2017.11.18.
Pedig a nemzetállam viszonylag késői termék, a 18. vagy esetenként csak a 19. században állt össze. Esetenként gyarmatbirodalmak is épültek köré. A gyarmatok elvben leolvadtak, kiválásukat, függetlenségük kikiáltását a progresszív világ üdvözölte, kikerülhetetlennek tartotta. De hát melyik pillanattól kezdve vált egy birodalom valamely része olyan gyarmattá, amelynek "jár" a függetlenség, és hol vannak azok a területek, amelyeket már korán bekapcsoltak az impériumba, és valamilyen szempontból azóta "belső" területeknek számítanak, s amelyek most automatikusan - az ottani nemzeti elitek felfogása szerint, csak úgy “simán”, heves viták, identitások újraszabása nélkül - nem szakadhatnak el. Ugyan ma már akár gyarmatinak is nevezhető technikákkal olvasztották be őket, de az anyaországok társadalmainak talán többsége szemében most már nem illeti meg őket a kiválás joga, vagy a radikális autonómia. Nemzeti törzsterületnek számítanak, lakosságuknak ebből következően nincs olyan elszakadási joga, mint egy (egykori) gyarmatnak egy másik kontinensen. Úgy tűnik, a másság szabadságához egy tenger közbeékelődése is szükséges. De létezhetnek-e itt általános szabályok, vagy mindenkinek külön kell valamit kialkudnia magának? Úgy, ahogy tulajdonképpen most történik? Egy spanyol diplomata szerint, ha a Franco-rendszer végén lennénk és a katalánok úgy, ahogy most, menni akarnának, minden rendben lenne. Egy nem-demokráciából jogszerű, ha kerek-perec távozni fogsz. De mert a spanyol demokráciának ezt követően már megvan a saját története, s abban különösebb háborgás nélkül a katalánok is részt vettek, a közös demokratikus történelem már kötelez. Maradniuk kellene. A skótok mozgástere jogilag, történelmileg más. London meggyőzéssel, államigazgatási fogásokkal, de nem katonai rendőrséggel akarja őket bent tartani. Ez ilyen egyszerű lenne?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.