CIRCULUS VITIOSUS

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.11.11.

...A múltkor már mondtam, nem az a demokrácia, ha a könyvelő beledumál a vegyész dolgába, és nem az a szabadság fokmérője, hogy mindenkinek mindenről lehet véleménye, amit kötelezően rá is akar tukmálni arra, akit ezek a vélemények nem különösebben érdekelnek.

Az újságírás szakma, az úgynevezett tömegkommunikáció többi ágát is egyetemeken tanítják olyan országokban, amiknek van oktatási rendszerük. A színházművészet, a szobrászat, az építészet is szakma, fejlettebb országokban filmet sem olyanok rendeznek, akik jól mentek férjhez, hanem olyanok, akik ezt tanulták.

Újságot írni, rádió- és televízióműsort készíteni elvileg olyanoknak kellene, akik ezt tanulták - sőt, hogy még kellemetlenebbet mondjak, akik bizonyították a tehetségüket, rátermettségüket. A ma divatos "műsorvezetők" (nem tudom, mi az) 99 százalékának fogalma sincs arról, mit kellene csinálnia a mikrofonnál vagy a kamera előtt, már mérce sincs, követelményrendszer sincs, mert olyan sincs, aki meg tudná mondani, mi a szakmai minimum. Celebek vannak, akiknek a gyakorló iskolája a valóságsó, igazodási pontja pedig a netre beírt "komment". A közönség önmagát szórakoztatja. Van erre a jelenségre egy latin kifejezés (ezeknek a rómaiaknak mindenre volt valamilyen alapigazságuk): circulus vitiosus. Ami szó szerinti fordításban "gonosz kör"-t jelent. Az önmagába visszatérő, sehová sem vezető tekervényt - a fejlődés lehetősége kizárva. A kommentelők alapeleme a nivellálás - azonos szintre simítani egy felületet úgy lehet, hogy letaroljuk a kiemelkedő részeket. Aminek az eredménye semmi más nem lehet, csak a teljes elbutulás.

A kommentelőknek egy része (érdekes módon - azt hiszem - ez a kisebb rész) nyilván azt hiszi, engem zavarnak a kommentek. Nem azért nem zavarnak, mert nem olvasom őket, akkor sem zavarnának, ha olvasnám őket. Engem a fent leírt jelenség zavar, a kártékonysága "a szabad véleménynyilvánítás"-nak, az a tévhit, hogy ez a "jog" mindenkit megillet, mert itt demokrácia van és ez egy szabad ország. Ez nem jog, ez nulla, itt már nagyon régen ismét nincs demokrácia és szabadság (szerintem 1990. után is csak néhány hónapig volt), ez egy ostobaságból fakadó és ostobaságot szító szelep, aminek a felkínálásával a buta emberekben azt az illúziót lehet kelteni, hogy ők milyen lazán formálhatnak véleményt mindenről, holott csak egymást gyilkolják. A dühöngő szocializmusban is szabad volt "beírni az újságba, rádióba, televízióba", csak akkor a kisebb, szűkebb felületen kisebb közönség olvasta, akkor is voltak fröcsögő (bocsánatot kérek) kutyapicsázók, csak azt a cenzúra nem engedte át, azaz nem kaptak nagy nyilvánosságot, az én asszisztensem például egyenesen a szemétkosárba dobta ezeket a "kommenteket". Az hamar meg is telt.

Én különben az ilyet direkt szeretem. Mindig örültem, ha megátalkodott fafejű került a mikrofonom vagy a jegyzetfüzetem elé, konfliktus nélkül nincs drámai mű, az újság, a rádió és a televízió meghal a drámának valamilyen formája nélkül - mint ahogyan most az látható is. Ostoba bunkókra mindig szükség volt, azt bőséggel szállítja a mindenkori politika. Ha meg tanulni akarok, mindig tudom, kivel kell beszélgetnem. Sosem tartottam magam valami sokra, ahogy öregszem, úgy növekszik a tudatlanságom tudata, úgy szembesülök egyre gyakrabban azzal, mennyit tévedek.

Nem akarok mindenáron küzdeni, arra ott van a csúti tömeggyilkos gazember, a nagy szabadságharcos, aki minden csatáját megnyeri - mindaddig, amíg egyszer szembekerül egy valóságos, létező ellenféllel, akitől nem tudják megóvni a pribékjei. Sosem kerestem olyat, akibe bele lehet kötni, olyan helyen nőttem fel, ahol erre nem volt szükség, mindig akadt olyan, aki kínálta magát. A gyerekkoromat nem "kommentelők" között töltöttem, hanem a főváros legsötétebb zugában, ahol minden nap ünnepnek számított, amikor nem vertek véresre, vagy legalább nem repedt a csontom, mindaddig, amíg el nem értem a százkilencven centit és a kilencven kilót. De még akkor is akadt olyan, aki nem volt képes felmérni az erőviszonyokat, és nekem jött. Mondom, én az ilyet direkt szeretem, mondhatnám, szinte lételemem.

Csak nem örülök ennek a fajta "demokráciának". A csúti gonosztevő gerjesztette gyűlöletnek és az amúgy fundamentálisan üzemelő önismeret hiánynak. Sokan vannak ugyanis még mindig, akikről nem pereg le a szitokokádék, amivel a "kommentelők" szennyezik a levegőt. Circulus vitiosus. Ördögi kör.

Ugye tudják, nem azokról beszélek, akikben él a közlésvágy, akiknek valami az eszükbe jut arról, amit olvastak, és a puszta pedagógiai izgatottság viszi őket, hogy megosszák másokkal az olvasott, látott, hallott holmi kiváltotta gondolataikat. Ezeket (ha velem kapcsolatosak) valaki mindig elküldi nekem valahogyan, ezeket szeretem, örülök nekik, tanulok belőlük, ha hülyeséget írtam, és felhívják rá a figyelmemet, rögtön javítom az eredeti szöveget, a korrigáló forrás megjelölésével. De ezt nem "kommentnek" nevezem, hanem eszmecserének, dialógusnak, emberek egymással való közlekedésének.

Befejezés: pontosan tudom, hogy a fentiekkel nem megyek semmire. A hajdani diákjaimmal, hallgatóimmal, olvasóimmal ugyanúgy folytatódik a "beszélgetésem", ahogyan eddig is zajlott, a kötekedő fejhúsok meg ezután is az anyámat fogják szidni, mint eddig, és az engem pontosan annyira fog érdekelni, mint eddig.

Azaz megint egyszer jót beszélgettünk az antialkoholisták klubjában, mi, antialkoholisták. A többiek meg továbbra is eljárnak verekedni, gyilkolni.

Ez van.

ITT OLVASHATÓ