Szerző: KARDOS ANDRÁS
2017.11.24.
Mára már szinte közhellyé vált, hogy az ellenzéki pártok, legalábbis a demokratikus ellenzék pártjai, részben tehetetlenségük, részben tehetségtelenségük, részben a helyzet rossz megítélése okán nemcsak hogy képtelenek lesznek a kormányt leváltani, de a mostani állapot szerint a Fidesznek akár ismét kétharmada is lehet. A választások lehetséges kimeneteléről szóló vitákban egyfelől evidenciaként kezelték a szélsőjobbról befelé törekvő Jobbik külön indulását, másfelől, noha a Momentum megjelenésével némi „nemzedéki vita” kerekedett a liberális értelmiségről (lásd az ó- és újértelmiség értelmezhetetlen felvetését), igazán jelentős mértékben ez az utóbbi két tényező nem képezte, dominánsan semmiképpen sem, a viták tárgyát. A pártok bénultságára és a civil világgal való kapcsolat végzetes hiányára megoldásként pedig megszületett a Közös Ország Mozgalom, mely, legalábbis szándéka szerint, a politikai párt/civil mozgalom antinómiáját próbálta meg feloldani.
Mindeközben a liberális értelmiség, noha sem megoldást, sem nyelvet nem talált a rendszer átfogó kritikájára, talán kétségbeesésében, talán a lehetséges alternatíva hiányában, belezuhant egy éppen akkora szakadékba, amekkorában a demokratikus pártok már jó ideje vannak. Nevezetesen a kilátástalanság görcse okozta szerepzavar okán az értelmiség, ahelyett hogy a mégoly rettenetes helyzet okainak elemzésével és valódi alternatíva kidolgozásával foglalkozott volna, ha egyáltalán még értelmesnek tartja a közügyekbe való beleszólást, nos, ehelyett sok neves és kitűnő gondolkodó (köztük nem egy e sorok írójának barátja) azon kezdett el morfondírozni, miként lehetne a Jobbikkal összefogva leváltani a jelen autokratikus rendszerét, s majd ezt követően új, demokratikus feltételek között egy újabb választáson, most már nem pusztán a Fideszt, de a Jobbikot is péppé verve megalapítani a negyedik magyar köztársaságot.
Az alábbiakban amellett szeretnék érvelni, hogy nem csupán pragmatikus megfontolások szerint tökéletes képtelenség ez az elgondolás, hanem aláássa a liberális és baloldali értelmiség morális fundamentumát, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az értelmiségi politizálás integritását és alapértékeit kezdi ki.Ha pedig ez így van, akkor túlmutat azon az egyébként is létező válságon, mely az értelmiség közéleti szerepének megrendüléséről szól. Ezzel együtt is a legkevésbé most lenne itt az ideje, hogy az értelmiség közéleti szerepéről beszéljünk, van jelenleg sokkal húsbavágóbb dolgunk is elég, ám ha ekkora súllyal merül fel a liberális értelmiség egy részében a Jobbikkal való összefogás szükséglete, úgy nem szabad e küzdelem elől kitérni: nehogy a reflektálatlanság miatt később már végképp lehetetlenné váljék a politika erkölcsi alapjainak egyáltalán a felvetése is. Mert akkor valóban végzetessé alakulna az, ami ma még „csak” válságot jelez: van-e egyáltalán esélye azértékalapú politizálásnak egy olyan világban, ahol a kormányzó erők egyik vezetője azt nyilatkozza, hogy a liberális demokrácia korunk totalitárius rendszere...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.