ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT ERŐSZAK AZ ELŐADÓ-MŰVÉSZETBEN

MÉRCE
Szerző: PAPP DÓRA
2017.11.07.

A „magyar Weinsteinek” esetében még mindig félünk egymás mellé rakni a tényeket, és levonni a következtetést, pedig a történet ennél egyszerűbb: kiemelt és tömegek által tisztelt, külsősök számára csak messziről látható és onnan is speciális szögből megvilágított szakmában és oktatási intézményekben, megkérdőjelezhetetlen erőfölénnyel rendelkező emberek visszaélnek a hatalmukkal. Az előadó-művészeti szakma államilag támogatott nyilvánosságának köszönhetően kiemelt figyelmet kap, ezért még nagyobb az intézmények felelőssége, hogyan lépnek fel és milyen példát mutatnak a társadalomnak.

A Krétakör Lúzer előadása kapcsán számtalan bírálatot kaptunk, mondván, hogy merünk erre állami pénzt költeni? Ezért talán érdemes ismét elmondani, hogy az alapítvány Schilling Árpád 2014-es bejelentésétől nem kap állami támogatást, de egyúttal én is feltenném ezt a kérdést azoknak, akik valóban állami támogatásból működnek.

Az eddig zaklatási vádakkal illetett, megnevezett vagy feltételezett elkövetőket és az őket korábbi botrányok után is alkalmazó intézményvezetőket valóban az állam fizeti, hogy társadalmi kérdésekről formálják a közvéleményt és viselkedésmintákat mutassanak. Az ún. kulturális elit felelősségéről van szó: hiszen valamennyi döntésük meghatározó a jelenlegi és minket követő generációk számára. Közjavakból formálják a közízlést. És persze végső soron nem is a forrás a lényeg, hanem a nyilvánosság hatalma, ami felelősséggel jár.

A bátor és megrázó #metoo vallomások után az áldozathibáztatás azért is kaphat teret, mert az intézmények inkább hallgatnak, nehogy kiderüljön, hogy külföldi intézményekkel ellentétben Magyarországon nincs protokoll a bejelentések kezelésére. Hiányzik a megfelelő eljárásrend az etikai kódexből, nem tájékoztatják a munkavállalókat és a hallgatókat arról, miként jelenthetik be a zaklatást, visszaéléseket, milyen segélyszolgálatokhoz lehet fordulni stb...

ITT OLVASHATÓ