Szerző: SIPOS ZOLTÁN
2017.11.07.
Nem kicsit lepődtem meg akkor, amikor egy középkorú férfi pattant elém a kairói repülőtéren, miközben útlevélvizsgálatra vártam. Elkérte az útlevelem, majd intett, kövessem: elvitt ahhoz az ablakhoz ahol a 25 dolláros vízumot kell megvásárolni, saját kezűleg beragasztotta azt az útlevelembe, a határőrnek barátságosan biccentve egy pillanat alatt átvitt az útlevélvizsgálaton, és máris hasított egy taxi fele, közben tört angolsággal ismételgette, hogy ő a kormány alkalmazottja, az a munkája, hogy a külföldiek meg legyenek elégedve mindennel, ezért neki én nem kell borravalót fizessek, de tényleg nem, meg se próbáljam.
Aki járt már Közel-Keleten, az már a borravaló említésekor rosszat sejt – a rossz előérzet pedig veszélyérzetté fokozódott, amikor az idegen férfi semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy vissza akarná adni az útlevelem. „You don´t have to pay me! You don´t have to pay me!” – ismételgette, a zsúfolt terminál kijárata fele cikázva – én hiába lassítottam, magyaráztam, hogy köszönöm, de megtalálom az utat a hotelig, és majd busszal megyek, csak adja vissza az útlevelem. Némi huzavona után aztán visszakaptam az útlevelem, a férfi pedig eltűnt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.