A SZUVERENITÁS FOKOZATAI 3.

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.11.04.

„Europe needs a new direction. A restructuring of the eurozone, including a transfer of sovereignty, is essential to end the crisis.” (Jürgen Habermas: Only deeper European unification can save the eurozone.)

Az előző részben eljutottunk odáig, hogy a szuverén a legfőbb jogalkotói hatalmat jelenti. A szuverenitás pedig értelemszerűen azt jelentheti, hogy az adott nemzetállam parlamentje szuverénnek tekinthető, vagyis nincs fölötte legfőbb jogalkotó hatalom. Az alábbiakban azt vizsgálom, hogy azEurópai Unióban hogyan alakult ki a szuverén, melyek annak jellemzői, milyen jogi státusszal rendelkeznek a tagállamok és melyek az Unió fejlődésének távlatai.

Az EP szuverén mivoltának kialakulása előtt nézzük meg azt, hogy korábban a nemzetállami szinten hogyan alakulhatott ki a szuverén, a szuverenitás. Ez a folyamat összefüggésben van a hűbéritársadalom kialakulásával, ami Európában a 6 – 7. századtól vette a kezdetét. Ennek során olyan társadalmi közösségek jöttek létre, amelyeknek azonos volt a nyelve, azonos volt a kultúrája, azonos történelmi múlttal rendelkeztek, és azonos politikai célokat követtek. Ezek a közösségek rendelkeztek saját földterülettel és viszonylag változatlan lakossággal, ami lehetővé tette azt, hogy egy társadalmat földrajzilag is határozottan elkülönítsenek más társadalmaktól. A földterületet lehetett például Magyarországnak nevezni, az ott lakókat pedig magyaroknak. Magyarországnak tehát sajátosan egyedi társadalmi jellege volt, ami megkülönböztethette más társadalmaktól. Ezt a társadalmat éppen ezért lehetett, sőt, szükségszerűen kellett annak sajátosan egyedi tulajdonságainak megfelelően vezetni a politikai hatalmat birtoklók által. Az így kialakult szuverén tehát sajátosan a magyar feltételeknek és igényeknek megfelelően irányíthatta a magyar politikai rendszert. Magyarországnak tehát volt szuverénje, és maga a nemzetállam szuverenitást élvezett. Ezen a tényen semmit sem változtatott az, hogy éppen királyságról, vagy liberális demokráciáról beszélünk.

Az Európai Unió esetében azonban egészen más volt a helyzet, hiszen a megalakulásakor szuverén nemzetállamokat kellett egy szupranacionális közös irányítás alá vonni, hiszen csak ekkor beszélhetünk föderációról. Erre jó példaként szolgálhatott az 1. részben is említett német fejedelemségek Bismarck által történt egyesítése, amikor az 55 szuverén fejedelemséget egy közös legfőbb jogalkotó hatalom irányítása alá vontak. Az EU esetében sem lehetett más választás, csupán az, hogy egy új szuverént hozzanak létre, méghozzá az Európai Parlamentet, amelyiknek a jogi hatásköre az egész Unióra kiterjedhetett. Fontos látnunk azt, hogy más megoldás nem lehetett, mert a hatékony irányítás eleve megköveteli a hierarchikus rendszert, tehát a jogi alá- és fölérendeltséget. Ha nincs az EP, és nem képes az Uniót hatékonyan irányítani, akkor káosz és anarchia uralkodik el az egész Unióban, amire egyetlen tagállamnak sincs szüksége...

ITT OLVASHATÓ