"A JELENLEGI IRODALMI KÁNON - AZ OKTATÁS MINDEN SZINTJÉN - A FENNÁLLÓ POLITIKAI STATUS QUO FENNTARTÁSÁT ERŐSÍTI"

ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: atlatszooktatas
2017.11.12.

Kényes témát vetettek fel, mertek párbeszédet kezdeményezni és úgy tűnik, sikerrel járnak. A cambridge-i egyetem hallgatóinak története arról, hogy diákként is lehet változást elérni a fennálló oktatási rendben.

Most nyáron a Cambridge-i egyetem végzős hallgatói, akik egy posztkoloniális irodalom elnevezésű szabadon választható kurzusra jártak, az oktatójuk vezetésével vitába kezdtek arról, hogyan lehetne kitágítani az angol irodalmi kánont, hogyan lehetne új írókat bevonni a hivatalos irodalmi oktatásba. Az egyik hallgató, Lola Olufemi, összefoglalta a gondolatokat egy nyílt levélben, amit 100 diáktársával aláírtak, és elküldtek az angol tanszék vezetőjének júniusban.

A levél célja, hogy újragondolásra sarkallja az egyetem oktatóit az olvasmánylista bővítéséről és dekolonizálásáról, illetve hogy megjelenjenek a posztkoloniális gondolatok a hivatalos egyetemi oktatásban. Problémaként fogalmazzák meg, hogy a hagyományos irodalmi kánonban túlsúlyban vannak a fehér férfiak. Véleményük szerint ez az intézményesített rasszizmus veszélyét rejti magában, mert ignorálja és alulreprezentálja a szerzőket az ún. globális délről. Sajnálatos, írják, hogy diplomát lehet úgy szerezni a cambridge-i egyetemen, hogy nem találkozik a hallgató nem-fehér íróval egyetemi pályafutása során. Ez a jelenség pedig az oktatók körében széleskörűen elfogadott, alig kritizált és többszörösen igazolt. Azok a diákok pedig, akikben felmerül, hogy rassz-kérdésekkel, rassz-politikával és az Egyesült Királyságon kívüli irodalommal foglalkozzon, elbátortalanítja ez a közeg, illetve az a tény, hogy nehéz olyan témavezetőket találniuk, akik tudnak segíteni nekik ebben a témában. A kolonializmus hagyatéka azt jelenti, hogy a globális dél irodalma része a brit irodalomnak, a kettő erősen összefügg. Kérik az egyetemi vezetéstől, hogy teremtsék meg számukra a lehetőséget, hogy nem-fehér írókkal és posztkoloniális gondolatokkal is megismerkedhessenek, és ez a lehetőség ne merüljön ki abban, hogy van egy ilyen szabadon választható kurzus, illetve hogy kitesznek pár idézetet az angol tanszék falára. A lehetőség megteremtése azt jelenti, hogy újragondolják ezeket a problémákat, és párbeszédet folytatnak erről a diáksággal. Ne lehessen úgy diplomát szerezni, hogy a hallgató nem foglalkozik az adott irodalmi téma gender, rassz és osztály vetületével, illetve hogy legalább minimális szinten ne találkozzon koloniális, posztkoloniális és kisebségi írók gondolataival. A levél megfogalmazói hisznek abban, hogy az irodalom és az irodalom tanítás módszere nem apolitikus döntés eredménye.

A levél végén konkrét követeléseket is leírnak, ezek többek között a következők:

• legalább két posztkoloniális szerző szerepeltetése minden kurzusnál,
• a kar szervezzen előadássorozatokat vagy széleskörű olvasóköröket, amiknek a központjában posztkoloniális szerzők állnak,
• legyen egy bevezető rövid szeminárium első évben, ami a posztkoloniális szövegekbe és gondolatokba adna betekintést,
• párbeszéd a kurzusfelelős oktatók és a hallgatók között, hogy hogyan színesítsék az oktatást,
• témavezetők oktatása,
• a posztkolonialista témájú könyvek felhozatala a pincéből...

ITT OLVASHATÓ