Szerző: L. RITÓK NÓRA
2017.11.04.
Aztán, elindultam én is, és főleg a saját bőrömön megtapasztalva lépésről lépésre épült a tudás, először nálam, aztán a körülöttem levőknél is. Sok félrecsúszott szándék, döntés, álmatlan éjszaka, gyötrő lelkifurdalás, a tehetetlenség keserves érzése után aztán lassan elkezdtem érteni, mi történik ott, főleg, hogy mi, miért történik.
Fontos tudások ezek. Ma már tudom pl., hogyan kell megjelenni egy szegregátumban, vagy hogyan kerülhetek bizalmi viszonyba azokkal az emberekkel, akik ott élnek. Ma már képes vagyok átlátni a viszonyokat, megérteni a szerepeket és a szerepjátszásokat is. Nem volt ez sima menet, sosem felejtem el azokat az eseteket, mikor a rendőröket kellett hívni, mert a nem értés addig fokozódott, hogy már mi is veszélyben voltunk. De tudom, ezek is kellettek ahhoz, hogy azzal a magabiztossággal mozoghassunk közöttük, mint ahogyan most.
Először csak megéreztem, aztán megtanultam azt is, kit, milyen társadalmi pozícióból érdemes helyzetbe hozni. Hogyan kell támogatni, segíteni, fejleszteni. Próbálni egy olyan hierarchiát létrehozni közöttük, ami fenntartható lesz, és alapja az önálló munkának. Megértettem, amit sokszor elmondok, hogy én, nem cigányként, és nem mélyszegénységben szocializálódva nem rendelkezhetek elég tudással a változásokhoz. Mert ehhez kell az ő tudásuk is, hiszen ők nem buta, passzív alanyai ennek az egésznek, hanem tudással rendelkező, aktív szereplői, amiben szükségem van rájuk, az akaratukra. Az meg csak akkor van meg, ha partnernek érzik magukat.
Nézem most a filmet, amit egy tv műsorban mutattak be a munkánkról. (https://www.mediaklikk.hu/video/eletkerek-2017-11-03-i-adas/) Minden olyan szépnek tűnik, olyan természetesnek, mintha ez lenne a normális, hogy dolgoznak, közösségben, hogy nyugalom van, fejlődés, boldog gyerekek. Nyilván tudom, egy ilyen film a pozitív dolgokat mutatja be, nincs is ezzel semmi baj… nekem is jó nézni. Elfeledteti azt a sok küzdelmet, ami e mögött van.
És még itt is van, ami meglep. Amire nem is gondoltam, hogy ennyit jelent nekik. Mert a roma kollégáim egy mondata elgondolkodtatott. Arra a kérdésre, miért jó az Igazgyöngyben dolgozni, egymástól függetlenül, ketten is azt válaszolták, mert itt megbecsülik őket, a munkájukat. Nem úgy, mint máshol. Úgy tűnik, ez mindennél fontosabb nekik… a megbecsülés érzése. Ami máshol nincs meg körülöttük.
Pedig mennyit küzdöttünk már az intézményrendszerrel is! Azt hiszem, ebben még ma sem akkora a változás, mint a családokkal végzett munkában. Igaz, az intézmények szintjén több dolog is ellenünk dolgozik most, a sikerek bizonyítási kényszerétől a szegregált oktatásig. No meg, nem látni a prevenciót, a szándékolt lépéseket az integráció felé, a részvételi demokrácia erősítését sem, a társadalomban pedig erősödik a kirekesztés meg, a hibáztatás, a gyűlölet.
Szóval, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalati tudás halmozódott fel nálunk. Olyan, amit csak a terepen lehet megszerezni. Azokban a társadalmi problémákban, amelyek összetetten jelennek meg egy-egy településen…. és nem is egyformán. Hiszen annyi mindentől függ ezeknek a problémáknak a mélysége! Mennyire nem mindegy pl. hogy a romungrók, vagy oláh cigányok vannak e többségben a közösségben. Vagy, hogy mennyi az őslakos és mennyi a betelepülő. Hogy milyen a kriminalizáció szintje? Vagy, hogy mennyire mobilisak a családok munkaképes tagjai? Milyen a település vezetése? Hogy működik és hogyan kommunikált a közmunka? Mennyire kiégett az intézményrendszer szakembergárdája? Szegregált-e, vagy sem az óvoda, iskola?
Nos, ezek, és még annyi minden van, ami az általános problémák, pl. a tanulatlanság, a lakhatási szegénység, vagy a kirekesztés mellett külön értelmezést kell, hogy kapjon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.