Szerző: Gyarmati Andrea
2017.11.11.
Imádok olvasni. Elmerülni egy történetben, napokat, olykor heteket tölteni egy-egy szereplővel. Így van ez, mióta meg tudom különböztetni egyik betűt a másiktól. Az olvasás mindig is a kedvenc időtöltéseim közé tartozott, miképpen a főzés is.
Mit szeretek még? Hát például és elsősorban a munkámat, és mindjárt olvasom is az épp aktuálisan kezemben lévő könyvben, hogy bizony nagyon szerencsés ember az, aki szereti a munkáját. Egyetértek, tényleg szerencsés, sőt akár áldott is, aki elmondhatja magáról, hogy megtalálta a hivatását, aki elmondhatja, hogyott vagyok, ahová tartozom,tehetségem, érdeklődésem és szenvedélyem metszéspontjában. Ebből a szempontból is telitalálat a pályaválasztásom, sőt azt is ki merem jelenteni, azok a feladatok (nevezzük akár munkának azokat is), amelyek később megtaláltak, is ilyenek.
Vagyis az írás, újságban, netes felületen, könyvformában, sőt az orvosi tanácsadás a képernyőn mind-mind boldoggá tesz.
Mesélek néhány rendelői történetet. Talán érhetővé teszi nem csökkenő lelkesedésemet, sőt, lehet, kedvet csinál valakinek ehhez a pályához. Jó lenne, ha így lenne.
Nagyon komolyan érkezik oltásra, már hatéves nagyfiú, tehát tudja, nem illik sírni.
Mondja is,ne félj, doktor néni, én bátor vagyok! Biztat engem (miközben persze saját magát is nyilván) .
Bólintok, hogy értem, vettem, elhiszem.
Folytatja: Tudod, amíg kicsi voltam (persze, mert most már igazán nagy vagy), sok baj volt velem.
Tudom, hogyne tudnám, finoman fogalmazva is közelharcot kellett vívni egy-egy vizsgálat vagy toroknézés kapcsán is, nemhogy a szurinál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.