MÚLTUNK ÉS JELENÜNK TANULSÁGAI

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: DR. SZÜDI JÁNOS
2017.10.03.

...Jelenünk a múltban gyökeredzik. A magyarok nem készülhettek fel arra, hogy kézbe vegyék sorsuk irányítását. Nem volt módjuk, lehetőségük, idejük erre. A demokrácia cselekvő részvételt igényel a döntések meghozatalában és végrehajtásában. Ez munkával, áldozatvállalással és felelősséggel jár együtt. Csupa olyan dolog, amely sokaknak idegen, nemkívánatos. Nem kívánatos, hiszen nem is kóstolhattak bele a döntés, a siker vagy kudarc, de mindenképpen a felelősség izgalmába. Nem érezhették, hogy szavuknak súlya van. Azt tekintik természetesnek, hogy sorsuk mások kezében van. Mások kegyétől függ. A hatalom ennek az állapotnak a fenntartásában, s nem a hatalom gyakorlásában részt vevők körének szélesítésében érdekelt. Kegyet osztogatni sokkal élvezetesebb, mint a hatalmon osztozkodni. Az oktatási rendszer sem az öngondoskodásra, a problémamegoldásra, a közös gondolkodásra készíti fel a tanulókat, hanem a hatalom tiszteletére és kiszolgálására nevel. Ehhez mindenkor jó partner az egyházi oktatás.

Rekviem egy kísérletért

1990. Magyarországon először tartanak általános, titkos, szabad választásokat. Eredményeképpen elitváltásra és az államforma megváltoztatására is sor kerül. Az Alkotmány új szövege megteremti a jogállam kereteit, a hatalommegosztás alapjait, a jogegyenlőséget. Magyarországon egy soha nem járt út kezdete volt ez, telis-tele útvesztőkkel, zsákutcákkal, téves és rossz döntésekkel. Az útkeresés 2010-ben befejeződött. Ekkorra elfogyott a választói türelem. Miért? Talán, mert a kezdet nem társadalmi nyomásra, hanem a nemzetközi helyzet szerencsés változásaira, a belső gazdasági kényszerre, az ellenzék helyzetfelismerésére és példa nélküli összefogására, a hatalmi elit túlélési reflexeire épül. A mérföldkövek kijelölésében is alig kap szerepet a társadalom. A szegénység és a tudatlanság felszámolása alig halad előre. A szabadságjogok pedig semmit nem érnek azoknak, akiknek nincs mit enniük. Mint ahogy a felszabadított jobbágy – föld és szaktudás hiányában – nem tudott mit kezdeni a szabadsággal, az itt élők közül – bár sokan éneklik -, de kevesen értik a dal szövegét: „mindent szabad, amit nem tilos”.

Álom és valóság

Az orbáni siker alapja a csalfa, vak remény: úgy köszönt be a jólét, hogy nem kell érte tenni semmit. Mindent rendbe tesz az állam. Egy csapásra minden település élhetővé válik. Mindenki hozzájut a megfelelő színvonalú szolgáltatásokhoz. Lesz munka, közbiztonság. Hinni, remélni könnyebb, mint tenni.

A Jó Állam nem sok jót teremt, annál többet ront. Amit megjavít, az rosszabbá, sokkal rosszabbá válik. A csodaváró közhangulatban szinte ellenállás nélkül felszámolnak mindent, ami nem egyeztethető össze a mindenható állam víziójával. Mindent átvesz a Jó Állam, amiből pénzt lehet kivonni, amit szét lehet újra osztani. Még mindig jobb, ha mi lopunk, mint ők, sugallják. Tetszetősen hangzik, de nem igaz, hogy ebben az országban mindig, minden hatalom egyformán korrupt volt. 2003-ban született meg például az úgynevezett “üvegzseb törvény”, amelyik – többek között – elrendelte a vagyonnyilatkozati kötelezettséget mindazoknak, akiknek közük volt a közpénzek elosztásához. Elrendelte a közpénzekből kapott támogatás adatainak közzétételét, az ötmillió forintot meghaladó összegre kötött szerződések adatainak nyilvánosságra hozatalát. E rendelkezések régen hatályukat vesztették. A vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség megmaradt, csak a ‘felsőbb körökben” senki nem veszi komolyan. Mint ahogy ez a hatalom törölte el a 2006-ban elfogadott úgynevezett “lobbitörvényt” is, amelyik megteremtette a közhatalmi döntések befolyásolása érdekében történő jogszerű fellépés lehetőségét. Az öngondoskodás lassan meghonosodó eszméjének vetett véget a nyugdíjpénztárak felszámolása. Az eltüntetett ezermilliárdokért a jövő generációjának súlyos árat kell majd fizetnie. Még súlyosabb árat kell fizetnie az országnak, ha nem sikerül megvalósítani a jobbágyság eltörlését a fejekben...

ITT OLVASHATÓ