Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2017.10.25.
Matolcsy György nemrég, a BÉT konferenciáján tartott előadásában két meghökkentő, a jövőnkre utaló megjegyzést tett. Az egyik: „2010-től az ország újból arra az útra tért, amelynek végén a bőség kora, egy új aranykor köszönthet be Magyarországon”. A másik: új példaképet jelölt ki, most éppen a skandinávokat és a németeket. Az aranykor és bőség ígérete – tekintettel hazánk helyzetére – kissé erős ugyan, de ennek tükrében érdekes a kérdés: komolyan gondolta-e Matolcsy az új példaképeket, s vállalja-e a szembenézést történelmi tapasztalatukkal?
Az előadó, a beígért aranykort Károly Róbert és Nagy Lajos korának felidézésével igyekezett valószerűsíteni, amikor hazánk adta az európai aranytermelés zömét. Ám a gazdaságtörténet arra int, hogy a természeti kincsek nem szükségképpen tesznek boldoggá egy országot. A spanyol birodalom hanyatlását éppen a gyarmatosított Amerikából beáramló arany váltotta ki. A társadalom váratlan meggazdagodása – az olaj, a gáz vagy az arany felfedezése – modern korunkban inkább gondokat okoz. Különösen szembetűnő ez, amikor egy nem demokratikus intézmények által vezérelt ország (pl. Nigéria) „ölébe pottyan” a gazdagság.
De a váratlan bőség még egy demokratikus társadalmat is „lebetegíthet”, mint történt ez Hollandia esetében, amikor nem kellően átgondolt módon „szabadul rá” a pénzbőség a gazdaságra. Mindez valóban kiemeli a jól megválasztott példaképek történelmi tapasztalatai megfontolt átvételének fontosságát.
Ebben az összefüggésben a skandinávok jó igazodási pontokat kínálnak. A norvégok például okos stratégiával – éppen a „holland betegséget” elkerülendő – nem eresztették rá olaj- és gázlelőhelyek kiaknázásából származó váratlan gazdagságuk „pénzesőjét” társadalmukra. Gondoljuk csak meg, milyen „ostobák” voltak: ahelyett, hogy kiosztanának minden norvégnak 1 millió dollárt (!), folyamatosan berakják a pénzt egy, ma már a világon a legnagyobb befektetési alapba, amelyet azután a fenntarthatóságot és társadalmi célokat szem előtt tartva használnak fel. A jó példakép tehát valóban segíthet a hosszú távú fejlődés kereteit megteremtő vízió felrajzolásában. Ám a példaképválasztás egyben figyelmeztet is: a vízió elemeit nem lehet – mint egy áruházi nagybevásárláson – egyszerűen lekapkodni a polcokról.
Orbánék kommunikációjából úgy tűnhet, elegendő elmenni a politikai „bolhapiacra”, és kényünk-kedvünk szerint összeválogatni a hirtelen megtetsző és testhezállónak tűnő intézményi elemeket. Képzeljük csak el, mi lenne a következménye, ha a bolhapiacon magunkra aggatunk össze nem illő cipőt, zoknit, inget, nadrágot, kalapot? Miután kiszórtunk egy csomó pénzt, csak azt érjük el, hogy mindenki rajtunk röhög. A történelemben azonban sokkal súlyosabb problémákhoz vezet, ha egymáshoz nem illő – sőt kifejezetten eltérő logikájú – társadalmi, gazdasági és politikai intézményi elemekből próbálnánk működőképes társadalmat összeállítani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.