- SZABADPOLC
Szerző: DÉRI ERZSÉBET
2017.10.20.
(Zsoltárok könyve, 41. fejezet)
1990-ben jelent meg a Nők Lapjában interjú Juhász Zsófia református lelkésszel, egy fogyatékosokat ápoló és gondozó szeretetotthon igazgatójával. Az intézmény ma az ő nevét viseli. Kíváncsi voltam, hogy 27 év alatt mennyit változott a világ, mi történt a szeretetotthon(köznyelven intézet) falain belül. „Itt az emberek megismerik a küzdelmet, kialakul a felelősségérzetük. Vállukra veszik a másik terheit. S ha valaki terhet hordoz, oszlopemberré válik. Az ilyen emberekre pedig szüksége van a világnak...” Juhász Zsófia mindezt az intézet dolgozóiról, az ott élő fogyatékosok gondozóiról mondta. Miért nem esik szó róluk sohasem? A társadalom szinte semmit nem tud önfeláldozó munkájukról.
Az emberek és a politika látókörén kívül van egy olyan társadalmi szegmens, amely a legrászorultabb, legelesettebb személyekből áll: ezek a fogyatékkal született, illetve orvosi hibából, betegség vagy baleset következtében azzá vált emberek, családjuk, a gondozottakat ellátók és ápolók. A 2011-es népszámlálási adatok szerint közel 500 ezer honfitársunk él valamilyen testi vagy értelmi fogyatékkal, illetve tartósan betegen. Az utóbbi időkben jelennek meg hírek, cikkek erről a nyilvánosság elől eltakart, elzárt világról, például az ÉS 2017. augusztus 18-i számában „Emberi jogokon spórolni nem lehet” címmel közölt interjúban, amelyet Rádai Eszter készített Milanovich Dominikával. Köszönet érte.
Nem tudok arról, hogy a civil kezdeményezéseken kívül bármelyik párt, politikai szervezet a programjában megemlítette volna, hogy a fogyatékkal élők, családjuk, a fogyatékosokat gondozó intézetekben dolgozók érdekeinek képviseletét felvállalná, helyzetükön javítana. Ennek minden bizonnyal az egyik oka, amint ez a 27 évvel ezelőtti interjúból is kiderül, hogy Magyarországon a sérült emberek el vannak dugva a nyilvánosság elől, így rajtuk kívül senkit nem érint meg az ő életük, sorsuk. Pedig mennyire igaz, hogy „az a közösség, amely nem vállal közösséget a fogyatékosokkal, az maga is fogyatékos” (Juhász Zsófia). Emlékszik még valaki arra, hogy néhány éve a Balaton egyik strandjára látogató fogyatékkal élők látványa annyira felháborította az ott pihenő „egészséges” társadalom tagjait, hogy nyíltan tiltakoztak, mivel úgymond zavarta őket a sok kerekes székes?
Magyarország óriási szolidaritásdeficitben szenved. Igaz, adakozunk egy-egy alkalommal, karácsonykor gyűjtést szervezünk, ételt osztunk, beteg gyerekek műtétjeire pénzt utalunk, természeti csapások után együtt érzően adományozunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szolidáris államban élnénk. Azt várnánk, hogy az emberminiszter, eredeti foglalkozását tekintve református lelkész, több odafigyeléssel, empátiával és tenni akarással végezze munkáját. Amikor naponta halljuk, hogy országunk erős és a kereszténység védelmezője, akkor jó lenne, ha valaki megkérdezné: tudja, miniszter úr, hogy a rokkantsági járadék összege 8 év alatt összesen 1695 Ft-tal emelkedett? (A megelőző 8 év alatt 10 ezer Ft volt a növekmény.) 2010 és 2014 között egyetlen forint emelés sem volt! Gondolt arra, hogy Rogán Antal minisztertársa magánútján egyetlen éjszaka kétszer annyit költ Rómában szállodára, mint egy szociális gondozó egyhavi fizetése? Tisztában van vele, hogy a a szociális munkások jövedelme valójában nem emelkedett 8 év alatt? Hogy az ígéretek ellenére nincs életpályamodell? Hallott arról, milyen munkát lát el az egészségügyi otthonokban egy gondozó nap mint nap? Ha kevesen vannak, rendszerint ez a helyzet, akkor egy gondozóra akár 15 gondozott is jut, akiket egyedül fürdet, öltöztet, fogukat mossa, pelenkázik, ha kell, beöntést ad, borotvál, hajat-körmöt vág, ágyból kiemel, és kerekes székbe ültet, ágyneműt cserél, beadja a gyógyszereket. Ugyanez a gondozó tálal, etet – akit kell, szondán keresztül –, mosogat, ha kell, takarít. Mindezt átlagfizetés alatti, 150 ezer forintért, vagy kevesebbért. A hatalmon lévők közül a magukat naponta kereszténynek hirdetők mennyiért vállalnának el egy napra ilyen munkát? Amikor udvarias levélben szülői értekezletre invitáltak az EMMI vezetői közül valakit, a minisztériumból erre még csak nem is válaszoltak. Vajon miért: mert nem akartak szembesülni az általuk is jól ismert valósággal, vagy csak nem érdekli őket a fogyatékkal élők világa?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.