Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2017.10.22.
A zaklatás, az erőszak sértettjeivel kapcsolatos megértés valahol ott kezdődne, ha az emberek egy történetet hallva azt mondanák: „Nem tudhatom, pontosan mi zajlott le. De ha valaki valóban visszaélt a helyzettel, az nagy baj lenne. Azt kívánom, soha senkivel ne történjen meg.”
Csakhogy ehelyett sokszor az merül fel, a sértett a hibás, mert beszállt az autóba, felment a hotelszobába, a lakásra, és bizonyára az mozgatta őt, hogy karriert csinálhasson, most akkor mit ugrál, vagy pedig bizonyára utólag áll bosszút egy kudarcért. Mások azzal jönnek, hogy bár amit esetleg megtett, az nem helyes, de a feltételezett zaklató egy kiváló szakember, nagy művész, alkotásai értékesek – ezt a fajta mentegetést nevezte liberális képmutatásnak a BBC-nek adott interjúban Emma Thompson, aki, mondhatni, maga is kiváló szakember –, továbbá úriember, sőt sármos. Különben is, ilyen a művészvilág (továbbá az uszoda világa, a zárt intézmények világa, stb.).
Amikor sokan ezeket mondják, akkor nem csak az áldozatot sértik meg, hanem az elfogadottnak hitt – hazudott? – erkölcsi normákat is. Hiszen eszerint bizonyos helyzetekben, bizonyos embereknek bármit szabad. Lehetetlen ugyan róluk elképzelni azt, amivel vádolják őket, mert ők nem olyanok, de ha mégis megtették, akkor a sértettnek kellett volna tisztában lennie azzal: a megalázó szexuális közeledés benne van a pakliban.
A #MeToo kampány – amit magyarul talán úgy emlegethetnénk: Velem is megtörtént – a személyes történetek elmondásán keresztül elsősorban arról szól: másik paklira van szükség, amiben nincs benne a zaklatás, az erőszak, a megalázás kártyája, a visszaélés a felek egyenlőtlen helyzetével. Másik paklira, azaz másféle közgondolkodásra és társadalmi viszonyrendszerre kellene igényt tartanunk, amiben nem az emberi gyarlóság, nem a kihasználás és a kizsákmányolás kap intézményi és informális megerősítést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.