Szerző: hvg.hu
2017.10.25.
Az aktuális hatalom mindig a saját átpolitizált történelemszemléletét kényszeríti rá a társadalomra – ezzel a párbeszédet kizáró, torzító látásmóddal megy szembe Kepes András az „átfésült” formában most újra megjelent, Tövispuszta című kötetében.
Bár a családban, amelyben felnőtt, nem csengett valami jól a Horthy név, az írónak régi barátja a kormányzó unokája, Horthy István. Ma használt utóneve Sharif, sokáig Indonéziában élt és felvette a muszlim vallást. Valójában ő inspirálta arra Kepes Andrást, hogy megírja a Tövispusztát, a magyar XX. század regényét.
Sharif abban a hitben nőtt föl, hogy nagyapja hős, aki jót akart, de kibabrált vele a történelem. Ez a meggyőződés azonban kettejük között soha nem okozott konfliktust.
A barátságunknak talán az a kulcsa, hogy az őszinte beszélgetéseink mindkettőnknek segítettek abban, hogy a történelmet árnyaltabban nézzük, mint ahogy a szülői házban, más-más előjellel, magunkba szívtuk. Az én generációmnak tízévente újrahazudták a történelmet és ez a jó szokás azóta is tart.
Az író szerint az elmúlt száz év arról szólt ebben az országban, hogy az éppen aktuális politikai hatalom mindig a saját, központilag előírt és átpolitizált történelemszemléletét kényszerítette rá a társadalomra. "Ez volt a Horthy-korszakban, a Kádár-korszakban, és ez zajlik most is. Ez a gátja a vitákban érlelt, közösen elfogadott keret kialakulásának. Ha nincs közös keret, nincs közös nyelv, akkor mindenki csak mondja a magáét; nincs empátia, nincs párbeszéd, még vitatkozni sem lehet." Ezért próbált a Tövispusztában egy több szempontú közös keretet megteremteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.