EURÓFETISIZMUS

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: DOBOZI ISTVÁN
2017.10.27.

Az euró, az Európai Unió közös valutájának hazai bevezetése körül soha nem izzott fel annyira a hangulat, mint manapság: a közbeszéd egyik legforróbb témája lett. Mi lett azzá? Egy fizetőeszköz, amiben persze egyesek ennél jóval többet látnak. Hajdani egyetemi szemináriumi viták ugranak be nálam a marxi pénzfetisizmusról. A pénz – az arany, a dollár, az euró – valójában nem több, mint a termékek pia­ci cseréjét közvetítő eszköz. Nem hoz létre semmilyen új értéket, önmagában nem gyarapítja a nemzetgazdaságot, csupán általános egyenértékként közvetít a piac szereplői, eladók és vevők között. Marx szerint mégis a pénz gyakran fétissé, bálványozott tárggyá válik. Az antik hellén pénzeknek még szakrális jellegük is volt: az istenek képeit és jelképeit verték rájuk.

Nem akarom túlfeszíteni az analógiát, de úgy látom, hogy a most szélesen hömpölygő hazai viták is mintha fetisizálnák az eurónak, illetve az euróövezetnek a magyar gazdasági felzárkózásban, a „mag-Európához” tartozásban játszott szerepét. Ennek részeként a viták – a szakmai szempontok rovására – egyre nyíltabban politikai jelleget öltenek. Az MSZP például nem is titkolja, hogy az orbáni illiberális politika elleni küzdelem jegyében kell bevezetni az eurót. Újhelyi István alelnök egyértelműen fogalmazott: az Orbán-kormány „azért nem kíván most már a haladó magországokhoz csatlakozni, mert az eurózóna közösségének egysége és működése ellentétes a »Nemzeti Együttműködés Rendszerének« korrupt és kontrollvesztett világával”. Szelényi Zsuzsa országgyűlési képviselő szerint „az euró ügyében a kormánynak az egész politikai krédóját kell újragondolnia”.

A pártok között természetes politikai harc folyik a hatalom megragadásáért és megtartásáért. A közvélemény-kutatási adatok alapján úgy tűnik, hogy az eleve nagyon megosztott ellenzék eddig még nem tudott igazi fogást találni a kormányon. Mintha a korrupciós maffiaállam vád is leperegne a választókról. Most éppen az euró lett a slágertéma? Teljesen érthető, ha a politikai riválisok mindent bevetnek, közte a népszavazáson keresztüli politikai nyomásgyakorlást a regnáló kormányra. Amit kevésbé tudok megérteni és elfogadni, az, amikor a közgazdasági szakma (egy része) is beáll a csatasorba és hozzájárul hazánk eurócsatlakozásának túlpolitizálásához. Ez konkrétan Mellár Tamás közgazdászprofesszor ÉS-ben megjelent (2017/36., szept. 8.) Aki kimarad, az lemarad című cikkének olvasása közben jutott eszembe, amelyben a politikai szempontok kerekednek felül a gazdasági racionalitás fölött. Ezt írja a szerző: „Az (euró)övezethez tartozó országok alkothatják majd az Európai Unió belső körét, és a kívül maradók a külső körbe, esetleg a perifériára kerülhetnek. Ebben a kontextusban a monetáris unióhoz való csatlakozás nem közgazdasági, hanem nagyon is politikai kérdés. A csatlakozás halogatása, a bizonytalan távoli jövőbe való kitolása könnyen válhat végzetessé, mert Magyarország ismételten elszalasztja a fejlett világhoz való felzárkózás lehetőségét. Ady plasztikus képével élve: az a történelmi jelentőségű kérdés, hogy a kompország tovább sodródik-e Kelet felé, vagy éles fordulattal Nyugat felé veszi az irányt.”...

ITT OLVASHATÓ