"CSILLAGBÖRTÖNBŐL A CSILLAGOKBA" - EGY VERS HATÁR GYŐZŐ HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁRA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: BÚZÁS HUBA
2017.10.30.

Határ Győző életműve – talán nem vetem el a sulykot – Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, vagy akár Illyés Gyula életműve jelentőségével vetekszik. Más szerzőket is nyugodtan említhetnék. Ezzel ma esti találkozásunknak, beszélgetésünknek okát is adtam. Hogyan létezik az, hogy az említettekhez képest – és a nem említettekhez képest is – Határ Győző életműve alig ismert, alig emlegetett, méltánytalan mellőzöttségben részesül? Mindez úgy történhetett, hogy se a hazai irodalomkritika, se a népszerűsítő sajtó, se a korabeli média, se a hivatalos kultúrpolitika nem tette meg azt – se időben és később is alig-alig – amit ez az életmű eleve megérdemelt volna. Ennek következtében életműve sokkal-sokkal nagyobb jelentőségű ismertségénél. Alakja e történeti félhomályban fölénk magasodik.

Ma a dolgunk, hogy a figyelmet évtizedes mulasztásainkra irányítsuk. Ma a dolgunk, hogy az olvasók figyelmét legalább arra hívjuk fel, mit nyújt, mit nyújthat, mit nyújthatna számukra, számunkra Határ Győző írásművészete. Ketten vállalkozunk – Füleki Gábor irodalomkritikus és én – arra, hogy Határ Győző zsenijéről beszéljünk.

Mert a hazai irodalmi közvélemény – és sajnos ezáltal a külföld is – vonakodva vesz róla tudomást. Pedig nagy mellénnyel dicsekedhetnénk kivételes írói erényeit kínálva, hisz’ a világirodalomnak is többkarátos értéke lehetne, magasan növelhetné a magyar irodalom presztízsét, rangját, nimbuszát a világban. A Kossuth-díjat, igaz, 1991-ben, 77 évesen megkapta, majd tíz évvel később Márai Sándor-díjban is részesült. Nem nagy ügy – mondhatnátok vagy mondom is – manapság akár 44 éves dalénekes is megkaphatja a Kossuth-díjat; devalválódik értéke. De fogalmazzunk barátságosabban: mára már mértékadó – helyesbítek: némely mértékadó – irodalmi körökben fel- és elismert géniusza, megismeréséről persze szó sincs. Viszont figyelmen kívül sem hagyható. Ezért is lelkendezve állapítjuk meg, hogy itt ül közöttünk Kellei György író, újságíró, régi barátunk, aki személyesen találkozott a költővel, amikor 1996-ban Határ Győző egy költeményével elnyerte a Quasimodo-emlékdíjat. Interjút készített vele. Határ 82 éves volt akkor. Ez is bizonyítja: költőknél nincs túl magas kor, költő nem lehet öreg. Tudjuk, Goethe, sőt Victor Hugo is egyaránt nyolcvanhárom éves korukban hunytak el, mindvégig megőrizve alkotóerejüket. Határ Győző ugyancsak megőrizte: utolsó éveinek verseit, a Télikék-et 2010-ben az Írószövetségben mutatták be, a Széphalom Könyvműhely adta ki, sajnos már posztumusz.

Domokos Mátyás – azóta szintén elhunyt, kiválóbbaknál is kiválóbb esszéíró-kritikusunk – szellemes megfogalmazása szerint Határ Győző „a magyar irodalom egyszemélyes nemzeti parkja”. Oly mértékben találónak érezzük e metaforikus megállapítást, hogy megismételjük: „Határ Győző a magyar irodalom egyszemélyes nemzeti parkja”. Csakhogy ez a nemzeti park a múlt század harmincas éveitől kezdődően tiltott volt, üldözött volt és megsemmisítésre ítélt volt; ill. a későbbiekben is zárva tartották előlünk a rendszerváltásig...

ITT OLVASHATÓ