BÉRLETTÉ VÁLT

ÉLET ÉS IRODALOM / MŰBÍRÁLAT
- SZABADPOLC
Szerző: FÁY MIKLÓS
2017.10.13.

(A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje – Olasz Intézet, október 4.)

Bonyolultabb a helyzet, amikor Kocsis maga a zeneszerző. A Mementocímű művet, ha jól sejtem, régen játszották utoljára, és sejtelmem sincs, mikor játsszák majd legközelebb. Az idő szerencsés módon kihúzta alóla a politikai töltetet, az atomkatasztrófa emlékzenéjével ma már nem lehet tiltakozni sem a múlt, sem a jelen ellen, klasszikus fejbe verős, xx. századi zene, a végén szép skálákkal. Zoltán lajtorjáján mennek a lelkek és angyalok a mennybe, vagy legalábbis afelé. Nézünk utánuk, amíg még lehet, ameddig látjuk a talpukat, amíg eleven az emlék. Nem Csernobilról van szó, persze hogy nem, Kocsis után bámulunk, őt reméljük látni.

Még alig tette túl magát az ember azon a megrázkódtatáson, hogy Polgár Lászlóból bérlet lett az Operában, már ülhetett is be a Kocsis-bérlet első előadására az Olasz Intézet nagytermébe egy nappal a Bécsi Filharmonikusok pesti haknikoncertje után, amely szép sikert aratott a közönségnél. Tényleg nem szeretnék o, tempora kiáltásokat hallatni, de ha Zubin Mehta vezényletével így el lehet játszani a Bartók Concertót, ennyire ostobán, üresen, szétesően, figyelemre sem méltatva a szerző metronómjelzéseit, és még őrjöngő tapsvihart is be lehet gyűjteni érte, akkor Kocsis miért dolgozott? Mire tette föl az életét? Rendben, hogy Mehta nem tájékozódik, hatvan éve ez a munkája, unja is, ki is égett, de közben mégis szereti a fényt meg a tapsot, de ha ez a Bartók-hazai visszajelzés, nem is fogja soha észrevenni magát...

ITT OLVASHATÓ