Szerző: L. RITÓK NÓRA
2017.10.01.
Az egyik vonalon a szociális kedvezmények elvesztése az, ami tényezőként emelődik be ebbe az egészbe. Mert számolni mindenki tud, és mérlegel. A mérleg nyelve pedig most nem előre mozdítja a szegénységben élő embereket.
Hallom a múltkor, hogy valaki, aki eddig a közmunka rendszerében dolgozott, álláslehetőséget talált. Minimálbérért. Aztán számolni kezdett. Ha elfogadja az állást, a gyereke státusza változni fog a kedvezmények terén, amit most a rendszertől kap, mint gyermekvédelmi kedvezménnyel bíró, hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek szülője. Megnézte, mennyivel kapna többet, ha elfogadja az állást. A különbségből levonta az elveszített kedvezmények összegét. Ami maradt, az minimális volt, azért nem érte meg váltani, utazni, és sokkal többet dolgozni, mint otthon, a közmunkán. Nemet mondott hát az állásra, és maradt. Az, hogy a közmunka bizonytalan időtartamú, a hosszú távú tervezés képességével nem rendelkezőknél, így nála sem emelődött be. És egyébként is: melyik munkahely biztos mostanában?
Hasonló volt pl. a minap egy kérdés, amit a tanulatlan közösségből valaki elindított annak a személynek az irányába, aki felnőttként vállalkozott arra, hogy érettségit tesz. Megkérdezte tőle, átgondolta-e, hogy az érettségivel elveszít bizonyos kedvezményeket, amit most kap a gyerekére? Hiszen akkor változik majd a besorolás… és ebben bizony „pontot” veszt, akinek képzettsége van.
Nyilván tudom, nagyon nehéz olyan szociális támogató rendszert kitalálni, ami ösztönző is. Ami motivál a tanulásra, a változásra, az erőfeszítésre. De az, hogy ilyen dolgok, mint amelyeket itt írtam, felmerülnek az érintettek, vagyis a társadalom perifériájára szorultak között, számomra azt mutatja: nem jó a most működő rendszer. Mert nem ösztönöz a változásra, sokkal inkább bezár a tanulatlanságba és a mobilitás lehetőségével sem gondolkozó létbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.