Szerző: GÖLLNER ANDRÁS
2017.10.28.
Társadalomtudósok a világ minden táján, jómagam is, valamilyen hozott kottából muzsikálunk. Ahhoz, hogy ez ne okozzon hangzavart, ne össze-vissza tüzeljünk egymásra, mint a cowboyok és az indiánok a hollywoodi filmekben, a társadalomtudósnak a nyilvánosság elé kell tárnia, hogy milyen kottából játszik, nézeteit milyen nézőpontokból kiindulva alakította, kinek a cipőiben járkál. Ez az elvárás kifejezetten fontos olyan társadalmi kihívások mérlegelése során, amelyek körül forró a levegő, élesek a viták. (Ilyen, például az a kérdés, hogy az „illiberális állam” jobban teljesíti e, a fenntartható fejlődés és igazságosság követelményeit, mint a „liberális állam”.) Ilyen esetekben kifejezetten nagy az igény arra, hogy a társadalomtudós ne az indulatok szárnyain, hanem racionális érvelésekkel, verifikálható tényekből felépített, vagy/és elfogadott törvényekből le vezetett következtetésekkel haladjon az igazság felé. A hevesen vitatott útkeresés során lép fel a legnagyobb igény arra, hogy az utat mutató társadalomtudós ne rejtse el, hanem mutassa meg, milyen iránytűt használ, milyen szemlélet szerint keresi a kétségek közül kivezető utat. Ez már csak azért is fontos, mert a felvilágosodás, és a racionalizmus kulcsfigurája, Immanuel Kant, már réges régen bebizonyította, hogy minden útkeresés, minden felismerés, az alkalmazott szemlélettel kezdődik.
A természettudományok terepén, az objektivitás követelményeit már évszázadok óta szigorú törvények szabályozzák. Aki megszegi e törvényeket, nem tartja magát, például, Kopernikusz, Kepler, Galilei, Newton, Einstein vagy Heisenberg törvényeihez, azt a természettudományok világában semmibe veszik. A társadalomtudományok területén az objektivitás biztosítása, több ok miatt is, egy sokkal nehezebb feladat. Itt, a törvényként exponált nézetek legtöbbje hevesen vitatott. Bár a társadalomtudományok területén kevesebb a mérhető és empirikus módszerekkel verifikálható következtetés, magyarán mondva, több a mese, azért itt is vannak bizonyos elvárások, amelyeket nem szabad megkerülni. Én ezekről az elvárásokról szeretnék most röviden beszélni.
Aki társadalomtudósnak vallja magát, az az objektivitásra való törekvésnek, a bizonyítható igazmondásnak, a nézőpontok szabad és torzításmentes megmérettetésének a szolgája. A társadalomtudóst nem valamelyik politikai párt, politikai áramlat, hanem a tisztánlátás iránti emberi vágy vezérli. Igazát, nem a versenytárs személyének erkölcsi lejáratásával, hanem a versenytárs által ismertetett és használt analitikai módszerek, vagy szemléletek megbízhatatlanságával bizonyítja. Lord Keynes nem azzal ásta alá Jean Baptist Say 1803-ban megfogalmazott és több mint 100 éven át uralkodó törvényét a kereslet és a kínálat kapcsolatáról, hogy tüzet okádott kollegája származására, hanem azzal, hogy bebizonyította – a kollega módszerei ellentmondásos következtetéseket produkálnak: a kínálat nem minden esetben teremti meg a megfelelő keresletet.
Amit Arisztotelész méltatása céljából olvasóim elé szeretnék tárni, nem egy kis létszámú magyar politikai párt vezérétől, nem egy magyar származású New Yorki tőzsde-huszártól, vagy ne adj Isten, a liberális világnézet étlapjáról spájzoltam ide. Bizonyítani szeretném, hogy nézeteimet nemcsak egy nagyon mély, hanem egy olyan tartályból merítettem, amely annak a civilizációnak a forrása, amelynek védelmében ma Magyarországon és több helyen is, és szerintem helytelenül, kerítéseket építgetnek egyesek. Kezdjük hát a legmélyén, s egyben a legegyszerűbb kérdéssel.
Mi a valóság?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.