A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA VESZÉLYES ILLÚZIÓ, AMELLYEL IDEJE LESZÁMOLNI

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.10.06.

Liberális demokráciák sosem léteztek a saját jogukon és alapvetően tévesnek tartom azt a felfogást, amely ezek diadalmeneteként írja le a Nyugat II. világháború utáni fejlődését. E felfogás egyik külső kritikája volt mindig is a "demokrácia-exportok" kudarca, amelyek megmutatták, hogy megfelelő kultúra és jólét nélkül ezek a rendszerek nem tudnak meggyökeresedni a Nyugaton kívül. De a nyugati liberális demokráciák sem a sajátos etikájuk alapján létezhetnek, hanem csak a jólét megfelelő eloszlásának feltételével. Sőt, tovább megyek, a liberális demokráciák története az utóbbi hetven évben leginkább a tömegek feltartóztatásának és a nácizmus újabb hullámának elkerülése érdekében kialakított jóléti társadalmak üzemeltetésének története. Tehát eszköz és nem cél.

A politikai filozófiai szemlélet komolyan vétele, amely normákból és értékekből vezeti le egy politikai rendszer legitimitását, leginkább veszélyes, ahogy a liberális demokrácia saját jogán való értékelése maga is veszélyes tévedés. A liberális demokráciának az ilyen doktrínér módon -- leginkább folyamatos jogkiterjesztésként és identitások integrációjaként -- való domináns (balos) felfogása egyfelől a rendszer, másfelől az "alatta" elterülő anyagi alapok ismerete és komolyan vétele nélkül egy politikai közösség széteséséhez vezet. Márpedig az újbaloldal különösen nem alkalmas egy gazdasági rendszer üzemeltetésére és azzal, hogy sikerült taccsra tennie a szociáldemokráciát a blairizmus ésa globalizáció segítségével, alapvetően rendítette meg a nyugati jóléti társadalom integratív újratermelődésének alapjait, amit annál könnyebben tett, hogy a liberális demokráciát sem rendszerként nézi, amelyet óvni kell a vágymaximalizációval szemben (lásd legújabban Katalóniát). A liberális demokráciának ezt a szétesését -- amit éppen ezekben az években van alkalmunk megfigyelni -- az emelkedett politikafilozófiai és jogi normák semennyire nem képesek meggátolni, ami arra utal, hogy a rendszernek nincsen egy közösségre vonatkoztatható (önálló) uralkodó ethosza (gyakorlata, vö. Arisztotelész). Pusztán önmaga -- az intuitíve igazságosnak mondható jövedelemeloszlás és a folyamatosan növekvő versenyképesség kettőse nélkül -- nem képes egy politikai társadalom, ergo önmaga (fel)bomlását megakadályozni, sőt a globalizációval járó jövedelmi széttartás növekedésével a liberális demokrácia merevsége az etnicista/kulturális jobboldal felé fordítja a szociális indulatokat, amivel csak erősödik a liberális demokráciával szembeni identitás-alapú ostrom, gyorsulva lúgozva ki a politikai közösség eddigi közös intézményrendszerét...

ITT OLVASHATÓ