A FELHÁBORODÁS EREJE

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON
2017.10.14.

Minden politika használja az érzelmeinket. Még az önmagát legracionálisabbnak, leghiggadtabbnak és a leginkább tiszteletre méltónak mutatni kívánó politika is. Valamennyi mozgósít negatív érzelmeket: dühöt, haragot, felháborodást, gyűlöletet, megvetést. Így vagy úgy, mindegyik próbálja felkelteni és ellenfeleire irányítani őket. Nemcsak ellenzéki mozgalmak vezérei és szónokai próbálnak bennünk felháborodást kelteni, de a hatalomban lévők is.

A nép kizárása
Mindezt David Ost amerikai politikaprofesszor, a Hobart & William Smith Colleges kutatója állítja. Bő tíz évvel ez előtt megjelent kiváló könyve a lengyel Szolidaritás mozgalom történetét dolgozta fel, s közben a társadalmi igazságosság mozgalmainak is fontos útmutatóval szolgált. Ebben Ost arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás során Lengyelországban és a régióban a demokrácia nem a nép bevonásával érkezett meg, hanem éppen ellenkezőleg: a nép kizárásával, a nép ellenében építették ki.

Míg a demokrácia kiépítése ideális esetben a politikai közösség kibővítését jelenti, azaz jogkiterjesztést a társadalom szerkezetében felülről lefelé, addig e folyamat a régióban gyakorlatilag az alul levők – javarészt munkások – kizárásával történt. A rendszerváltással a Szolidaritásra és a szervezett munkásságra a demokratikus átalakulás akadályaként kezdtek tekinteni. Olyan gátló tényezőre, ami akadályozza a hőn áhított nyugatosodást. "Ha erős szakszervezetet építünk, nem tudunk felzárkózni Európához" – idézi a szerző Lech Walesát, a Szolidaritás vezérét 1989 szeptemberéből. Európában erős szakszervezetek és szervezett munkások nélkül várnak bennünket! – mondták a lengyel népnek. És ezzel el is veszítették a támogatásukat.

A düh szükségszerűen következik a kapitalizmus működéséből. Különösen nagy felháborodást olyan megrázkódtatásokkal és válságokkal vált ki, amilyeneket a kelet-közép-európai rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági megszorítások és sokkterápiák okoztak. A munkahely elveszítése, az egzisztenciális helyzet megroppanása, az elszegényedés és a lecsúszás veszélye a poszt(állam)szocialista mindennapok állandó tapasztalatává vált. A rendszerváltás után kiépülő tőkés berendezkedés csalódottságot, keserűséget és felháborodást okozott. Ki vagy mi a felelős ezért? Mit kezd ezzel a politika?

...

ITT OLVASHATÓ