VIRÁGZÓ ÉLETEK

ÉLET ÉS IRODALOM / KÖNYVKRITIKA 
- SZABADPOLC
Szerző: Károlyi Csaba
2017.09.15.

Az ÉS könyve szeptemberben - Tompa Andrea: Omerta. Hallgatások könyve. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 628 oldal, 4499 Ft

Hát, itt aztán beszélnek. „Csak a hallgatás egyforma” (137.), vagy még az se. Négy különböző lélek mondja el és hallgatja el itt a magáét. Ebből áll össze a nagyszabású történet. Külön-külön nem volna annyira érdekes a négy szólam, ám így együtt olyan telt világ kerekedik ki belőlük, amilyen csak jelentős regényekben szokott. Aztán már mondhatja Eleonóra nővér, a drága Rózsika, hogy „omerta, omerta, igen jó volna már elhallgatni” (570.), mert ekkorra elvirágzott hőseink élete. Ha pedig a végén elhallgatunk, akkor az a befogadás csöndje lesz.

Nagyon szerethető regény született.

Tompa Andrea komoly író. Témái körülhatároltak, de mindig a saját kérdése az, regényében hogyan virágzik, hogyan szárad el az élet. Amit ír, működik általánosan is, miközben nagyon kell, hogy lokalizálva is legyen. Az ember valahol és valamikor él, de milyen az ember? Nagyravágyó (345.), szerény (155.), ingadozó (221.), irigy (217.), gyáva (184.), ideges (131–390.), a vonaton valaki, a kertben senki (216.). „Messziről minden élet egy nagy zéró...” (203.) – mondja Vilmos. Minden ember együgyű (mint Kali), minden ember ártatlan (példázza Annuska), és minden ember bűnös (mondatik ki Eleonóra által).

„Egy virágzó élet. Most megírja, hogy virágzó, ugye, s aztán – mert fiatalabb, hát csak túlél engem – megírja, hogy fonnyadt. Vagy elszáradt. – Elszáradt élet. Így van ez. Mert ugye most virágzok, aztán kimegyek az életből, kiderül, minden egy fonnyadt élet volt, nem ért kutyafülét sem, sehol semmi nem maradt, még az embernek a virágja se, vagy az emléke, hogy itt járt a lába a földön. Meilland lesz. Décsi meg nem lesz” (389.) – mondja a férfi főhős, Décsi Vilmos, a maga szólamának végén, mikor egy fiatal író jön, hogy megírja róla Egy virágzó élet című életrajzát...

ITT OLVASHATÓ