2017. szeptember 10., vasárnap

ÜRES SZÉKEK

HUPPA BLOG
Szerző: Tamás Ervin
2017.09.09.


Haknibrigádok lepték el a közéleti televíziók műsorait. A különbség csak az, hogy Koós János vagy a kis Kabos Pusztavámtól Cserszegtomajig ugyanazokkal a dallamokkal, poénokkal csalt ki tapsot, mi, újságírók, az ATV-től a Hír TV-n át az Echóig naponta új és még újabb témákban fejtjük ki álláspontunkat – egyre gyakrabban az illetékesek helyett. Anno inkább kérdeztünk, kommentáltunk, ma viszont már csípőből válaszolunk, szakértünk, elemzünk mindent, amit elénk tálalnak, mintha nem vennénk észre, hogy

tulajdonképpen citrompótlóként használnak bennünket: ha jók vagyunk, akkor is csupán az eredeti ízt, tartalmat helyettesítjük. Félreértés ne essék, öröm szerepelni, dagad a mellény, nő az ismertség, amit egyesek összekevernek a befolyás növekedésével, pedig az éppen csökken, ahogy a sajtó társadalmi tekintélye is.

Egy tudatos, sokakat megtévesztő merénylet áldozatai vagyunk, a tévé- és rádiócsatornákon gombamód szaporodó beszélgetős műsorok szereplőiként utazzuk körbe a stúdiókat, reggeltől estig helytállunk, vitázunk azok helyett, akiknek ott kéne ülniük egymással szemben a mikrofonok, kamerák előtt, számot adva arról, amit tesznek, terveznek, mondanak. 2006 óta már a választások előtti miniszterelnök-jelölti vitára sem futja.

Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy meg akarnám fosztani kollégáimat, sőt, magamat is a nyilvános szerepléstől, leszögezem, barátja vagyok a sajtóklub jellegű műsoroknak – ezek mértéktelen szaporodását azonban jól láthatóan a kényelem vagy a kényszer szüli, s közben saját személyiségünket, hitelünket tesszük kockára, hogy a bennfentesség látszatát keltve pontosan az illetékesek helyett próbáljunk mérlegre tenni, meg- vagy kimagyarázni döntéseket, folyamatokat, eseteket. Holott mi csak feltételezéseket osztunk meg másokkal, nem a valóságban történteket, hiszen azokról csak közvetett információink vannak. Nyilván nem érdektelen, hogy ezt jól vagy rosszul tesszük-e, bár az a gyanúm, hogy ebben a fertőzött közéleti klímában ki-ki csak a saját közönségét képes meggyőzni, a másik tábor Senecát is alázná...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.