Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.09.30.
Milyen ember az, aki ilyeneket mond? Bármennyire bizonyosan tudom, hogy ez nem célirányos, bármennyire ellentmond a magyar nép mindennél fontosabb morális érdekeinek, s annak, ami ennél ezerszer kevésbé fontos: az ízlésemnek – mégis el kell mondanom.
Mindenki tudja, hogy Őcsény faluban a lakosok egy része hevesen ellenezte,hogy a magyar állam hivatalos oltalma alatt álló, elismert státuszú, „legális” menekültek (két család, néhány gyerek) pár napig üdüljenek az ottani panzióban. A fogadóst megfenyegették, gépkocsiját megrongálták. Lincshangulat. A helyi polgármester lemondott. Az üdülést szervező csoport (a Migration Aid) lemondott ötletéről.
Borzasztó, de nem kivételes. Nyugat-Európában neonácik gyújtottak föl menekültszállásokat, vadásztak bevándorlókra. Ott emberek haltak meg. Ez rosszabb, mint Őcsény. Igaz, nálunk is volt példa neonáci terrorizmusra: a hat halottat és hat sebesültet „követelő” merényletsorozat romák ellen. Az elkövetők nagy részét elfogták, a bíróság elítélte őket, az ügyre a közvélemény rá se bagózott. Hiszen a gyilkosok fehérbőrű magyarok voltak, nem színesbőrű muszlimok, az áldozatok pedig szintén színesbőrűek: cigányok. Köztük kisgyerek, akit a neonácik által fölgyújtott házból menekülő apja karjában öltek meg hidegvérrel, célzott lövésekkel ezek a fehér honfitársaink. Mi az a kis ordítozás a falugyűlésen.
El kell ismernünk, hogy a menekültekkel, bevándorlókkal, vendégmunkásokkal, továbbá a nemzeti és felekezeti kisebbségekkel szembeni rasszista-soviniszta-bigott-etnicista gyűlölet ma mindenütt (ismét) általános – úgyhogy nem kell itt „magyarozni”, talán inkább „emberezni” kellene –, evvel lehet mindenütt választást nyerni: a közkeletű klisé szerint „jómódú, demokratikus Ausztriában” épp úgy, mint „a szegény, elmaradott, tekintélyelvű Magyarországon”. (Vö. írásommal a Kettős Mércén.)
Nem értek egyet Balavány György írásával, amelyben a szerző a mai idegenellenességet a „magyar néplélek”-ből vezeti le. Szerintem téved. A bevándorlóellenesség és az idegengyűlölet az egész világon föllángolt, bár nálunk inkább az úgynevezett közélet középpontjában áll, mint másutt (a fölmérések csakugyan aggasztó képet nyújtanak), és az orbáni kormányrendszer brutálisabban aknázza ki ezt, mint mások. De ezek csak fokozati, nem pedig minőségi eltérések. Igaz, hogy az iszlamofóbia – Magyarországon kívül – ott jelentősebb, ahol régebben és újabban bevándorolt, jelentős számú muszlim populáció él (tehát vannak „valóságos” nehézségek is), nem úgy, mint hazánkban: de ez is változik, méghozzá kedvezőtlenül. Az orbáni állam negatív rekordját tucatnyi állam- és kormányfő készül megdönteni mindenfelé Európában. A masszív bevándorlás okozta szerkezeti (demográfiai, gazdasági, kulturális, politikai) problémák tagadhatatlan megléte ugyanakkor nem változtat az idegengyűlölet és a rasszizmus/kulturalizmus erkölcsi jellegén, azaz: mély erkölcstelenségén, amelyet sajnos egyre kevesebben utasítanak el egyértelműen. Ez nem pusztán magyarországi probléma, bár nekünk evvel kell itt szembenéznünk. Az idegengyűlölet és az állítólagos magyar nemzeti karakter összefüggését éppen Orbán (és a Rogán-féle füllentős propagandagépezet) állítja: szerintük „mi magyarok” ilyenek vagyunk. Hát hol ilyenek vagyunk, hol meg nem. Szófia beszéd.
A sajnálatos őcsényi esetről többen írtak szépet, igazat és szomorút (persze egyebet is), én most nem emiatt akarom az olvasó szűkre szabott idejét igénybe venni.
Itt államunk majdnem korlátlan hatalmú vezetőjéről van szó, aki az őcsényi ügyről a következőket mondta:
Borzasztó, de nem kivételes. Nyugat-Európában neonácik gyújtottak föl menekültszállásokat, vadásztak bevándorlókra. Ott emberek haltak meg. Ez rosszabb, mint Őcsény. Igaz, nálunk is volt példa neonáci terrorizmusra: a hat halottat és hat sebesültet „követelő” merényletsorozat romák ellen. Az elkövetők nagy részét elfogták, a bíróság elítélte őket, az ügyre a közvélemény rá se bagózott. Hiszen a gyilkosok fehérbőrű magyarok voltak, nem színesbőrű muszlimok, az áldozatok pedig szintén színesbőrűek: cigányok. Köztük kisgyerek, akit a neonácik által fölgyújtott házból menekülő apja karjában öltek meg hidegvérrel, célzott lövésekkel ezek a fehér honfitársaink. Mi az a kis ordítozás a falugyűlésen.
El kell ismernünk, hogy a menekültekkel, bevándorlókkal, vendégmunkásokkal, továbbá a nemzeti és felekezeti kisebbségekkel szembeni rasszista-soviniszta-bigott-etnicista gyűlölet ma mindenütt (ismét) általános – úgyhogy nem kell itt „magyarozni”, talán inkább „emberezni” kellene –, evvel lehet mindenütt választást nyerni: a közkeletű klisé szerint „jómódú, demokratikus Ausztriában” épp úgy, mint „a szegény, elmaradott, tekintélyelvű Magyarországon”. (Vö. írásommal a Kettős Mércén.)
Nem értek egyet Balavány György írásával, amelyben a szerző a mai idegenellenességet a „magyar néplélek”-ből vezeti le. Szerintem téved. A bevándorlóellenesség és az idegengyűlölet az egész világon föllángolt, bár nálunk inkább az úgynevezett közélet középpontjában áll, mint másutt (a fölmérések csakugyan aggasztó képet nyújtanak), és az orbáni kormányrendszer brutálisabban aknázza ki ezt, mint mások. De ezek csak fokozati, nem pedig minőségi eltérések. Igaz, hogy az iszlamofóbia – Magyarországon kívül – ott jelentősebb, ahol régebben és újabban bevándorolt, jelentős számú muszlim populáció él (tehát vannak „valóságos” nehézségek is), nem úgy, mint hazánkban: de ez is változik, méghozzá kedvezőtlenül. Az orbáni állam negatív rekordját tucatnyi állam- és kormányfő készül megdönteni mindenfelé Európában. A masszív bevándorlás okozta szerkezeti (demográfiai, gazdasági, kulturális, politikai) problémák tagadhatatlan megléte ugyanakkor nem változtat az idegengyűlölet és a rasszizmus/kulturalizmus erkölcsi jellegén, azaz: mély erkölcstelenségén, amelyet sajnos egyre kevesebben utasítanak el egyértelműen. Ez nem pusztán magyarországi probléma, bár nekünk evvel kell itt szembenéznünk. Az idegengyűlölet és az állítólagos magyar nemzeti karakter összefüggését éppen Orbán (és a Rogán-féle füllentős propagandagépezet) állítja: szerintük „mi magyarok” ilyenek vagyunk. Hát hol ilyenek vagyunk, hol meg nem. Szófia beszéd.
A sajnálatos őcsényi esetről többen írtak szépet, igazat és szomorút (persze egyebet is), én most nem emiatt akarom az olvasó szűkre szabott idejét igénybe venni.
Itt államunk majdnem korlátlan hatalmú vezetőjéről van szó, aki az őcsényi ügyről a következőket mondta:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.