PÁRHUZAMOS STRATÉGIA ORBÁN VIKTOR ÉS A NER LEVÁLTÁSÁHOZ

CIVILHETES BLOG
Szerző: Horváth László
2017.09.17.

Eljött az ősz és az ellenzéki pártok kormányváltó retorikájától zajos a média. A politikusok egymásra licitálva ígérnek nyugalmat, szép világot, de a rutinosan formált szavak mögött kevés a fedezet, mivel a végeredményt illetően szinte mindannyian Orbán Viktor jövő évi újraválasztásáért munkálkodnak.

Az ellenzék a centrális erőtér csapdájában vergődik, nem tud kitörni a számára kijelölt keretekből. Hibás stratégiát követ az MSZP és a Jobbik is, miszerint „egy kihívó kell” Orbán Viktor és a NER leváltásához. A kisebb pártok elvesztegetett évek után sem találják a közös utat. A közvélemény apátiával figyeli a „mindenki mindenki ellen” taktikával vívott dzsungelharcot, az esélylatolgatások leggyakrabban arra futnak ki, hogy a mai rezsimnek akkor lesz vége, ha magától összeomlik. Nem esélytelen pedig egy szavazócédulákkal végrehajtott hatalomváltás. De hogyan?

Orbán Viktor 2010. után a pártállam idejéből ismert „kétfrontos harc” hagyományát átvéve alakította ki a centrális erőtérnek nevezett politikai struktúrát. Lényegében három részre osztotta a hatalmi játékteret, amelyben saját tábora képezi a centrumot, tőle jobbra és balra helyezkednek el az ellenzéki pártok. A politikai küzdelemnek ebben a felfogásban az a célja és értelme, hogy ellenzéki párt ne nyerhessen választást, ne kelljen átadni a hatalmat. Többpárti rendszerben ilyen koncepció elvben nem valósítható meg, de egy ügyes „rendszergazda” sokat elérhet. Ennek egyik feltétele, hogy világos célokon és valódi programon alapuló kormányzás helyett eklektikus, kreatív, eszközökben nem válogató politizálást folytasson. Az ország jövőjét vesse alá a pillanat uralmának, ősi recept szerint ossza meg ellenfeleit és adományokkal kösse magához a támogatóit...

ITT OLVASHATÓ