Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.09.01.
Pár köztudomású, de rögzítendő tény az elejére: egyrészt a politikai részvétel, a szavazási hajlandóság jellemzően az életkorral növekszik. Nagy általánosságban úgy áll a helyzet, hogy a fiatalok maradnak leginkább távol a politikától, és a nyugdíjasok a legaktívabb szavazók. Másrészt ugyanez az idősebb korosztály a leginkább tipizálható bizonyos élethelyzetek mentén: havi forrásaik esetében kisebbek a különbségek, mint a bérek, fizetések, illetve az aktív munkavállalók egyéb rendszeres bevételei között - és különösebb rizikó sem kapcsolódik előbbiekhez, egyszerűbben szólva nem az a kérdés (még), hogy lesz-e jövőre nyugdíj, hanem az, hogy eleget emelnek-e rajta.
Végül pedig a "nyugdíjas", mint kifejezés gyakran egy pejoratív, de minimum kicsinyítő, degradáló érzettel párosul; másképp szólva önálló definíció lesz, mintha a nyugdíjba vonulás megszüntetné az illető addig birtokolt tudását, jellemzőit, konkrét munkaügyi státuszától független önmeghatározását.
A politika szereti használni és kihasználni az ilyen, "egy tagban" megfogható csoportokat. A célzott ígéretek, az infantilizáló schmuckandoroskodás, továbbá a Kádár-korszakból örökölt "bezzeg a mi időnkben" és "ne vágj pofákat, édes fiam" meg "nyegle nyikhaj"-gombok nyomogatása is ezt szolgáló eszköz - ahogy a különböző generációk egymás ellen fordítása, és a prognosztizálható vesztes ignorálása, vagy akár büntetése is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.