2017. szeptember 12., kedd

MOST NYOLC ÉV

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.09.12.


...Ez a nyolc év, az az a nyolc év, amelyet a maguk számára rendkívül hasznosan kihasználtak, aminek Isten kegyelméből meg is lett a szép eredménye. Elvégre keresztény-konzervatív kormányzatnak tartják magukat, azaz csak a Jóistennek tartoznak elszámolással. Őt viszont valószínűleg nem igazán érdekli a heves nemzeti zsákmányszerzés.

Mivel a magyar politikai elitnek sok dézsmálni valója már nem maradt Magyarhonban, kormányozni pedig nem igazán akarnak, elkezdtek fantom-ellenségekkel hadakozni. Soros, Brüsszel, Hollandia, mind-mind remek alkalmat nyújtott számukra, hogy kedvükre szitkozódjanak, fenyegetőzzenek, durcáskodjanak.

Orbán vezér mostanában már nyíltan hazudozik szokásos rádiós dumaszínházában arról, hogy tulajdonképpen simán meglennénk mi uniós pénzek nélkül is, mivel az nagyrészt a nyugati országokat gazdagítja. Hacsak úgy nem.

Tulajdonképpen azt is mondhatná a haza bölcs megmentője, hogy jelenleg komoly, tőkeerős, dél-szudáni befektetőkkel tárgyalunk, ami nagyon biztató kilátásokkal kecsegtet az ország jövőjére nézve. Ezzel a kijelentéssel sem okozna különösebb megütközést. Ő egy ilyen ember. Szeret jó nagyokat lódítani. A szavazótábora amúgy sem tudja merrefelé található a mesés Dél-Szudán, és miféle népek lakják.

A magyar miniszterelnöknek az Európai-Unió legstabilabb kormányzatát sikerült összehoznia, mégis állandóan összerezzen a legkisebb barátságtalan megjegyzésre, ellenőrzésre, pisszenésre. Már az is zavarja, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága (CONT) ellátogat Magyarország szakrális fővárosába, hogy megnézze, miként alakult ott az infrastruktúra fejlesztése, és vajon felférnek-e az őslakosság között oly népszerűvé vált Vál-völgyi kisvasútra egy kis zötykölődés kedvéért. Lázár János felháborodása ez ügyben kimondottan nevetséges és értelmetlen, hiszen nem egy szigorúan zárt katonai objektumról, csupán egy elvetélt, veszteséges turisztikai látványosságról van szó. Legalább annak örülnének a nagy vasútépítők, hogy valakinek végre felkeltette az érdeklődését a transzválvölgyi expressz.

Az Európai Unió nem fog csatázni Orbán nagyvezírrel, hanem szép módszeresen kiszorítják a perifériára, majd elszigetelik a civilizált országoktól. Ezzel önmagában nem lenne semmi gond, ha őméltósága nem rántaná magával az egész országot. De az említett illető sajnos módszeresen megkaparintotta a hazát, így az emigráción kívül nem sok lehetőség maradt azok számára, akiket nem hoz lázba az azerbajdzsáni társadalmi berendezkedés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.