MIKOR A GYEREKEK TÁRGGYÁ VÁLNAK

TANÍ-TANI ONLINE
Szerző: Tóth-Loesti Heidrun
2017.09.17.

...Ha a felnőttnek van valamilyen elképzelése, hogy a gyereknek milyennek kellene lennie, akkor a gyerek úgy érzi, hogy őt nem is látják. Persze ez nem tudatosul benne. De ha a gyerek érzi, hogy úgy fogadják el, amilyen, akkor ki tud nyílni a világra. Akkor nem kell foglalkoznia azzal a problémával, hogy őt nem fogadják el.

Amikor valaki, akár felnőtt, akár gyerek, úgy érzi, hogy nem fogadják el olyannak, amilyen, akkor ugyanazok az érzelmi központok aktiválódnak az agyában, mint amikor testi fájdalmat érez. Tehát az agy egy szociális problémát pontosan ugyanúgy jelez, mint egy testi problémát.

Ezt a fájdalmat nem lehet sokáig kibírni, és a gyerek erre reagál is. Például ha kisbaba, akkor sír. Az anyja talán nem tud mit kezdeni a síró gyerekkel, és egy kapcsolati zavar veszi kezdetét. Amit az agy ilyenkor jelez, azt stressznek is nevezhetjük. Ha ez gyakran fordul elő, akkor a gyereknek már annyi problémája van, hogy más dologra nem tud kinyílni, hogy nem érdeklődik a világ iránt. Kívülről nézve annyi látszik, hogy a gyerek már nem tud önfeledten játszani. Ez azt jelenti, hogy már nem próbálja felfedezni a világot. Neurobiológiai szempontból azt mondjuk, hogy inkoherencia van az agyában, nem érzi jól és nem érzi elfogadva magát, nincs ösztönzése arra, hogy felfedezze a világot.

A gyerek már születésekor rendelkezik empátiával. Ha viszont azt tapasztalja, hogy az empátia nem segít neki abban, hogy elfogadtassa magát, akkor az empátia lassan eltűnik. Talán párszor próbált mosolyogni az anyára, de ez nem működött.

Ha valakit nevelünk, akkor őt az intézkedéseink tárgyává, később az értékeléseink tárgyává tesszük. Ezt a gyerek ösztönösen érzi, persze, hogy szavakba foglalni nem tudja, de úgy reagál rá, hogy leválik az anyjáról. Ő is az anyját teszi tárgyává, például úgy, hogy értékeli: hülye anya. Ez nem tesz jót a kapcsolatnak, de a gyerek számára ez megoldás, mert így már nem kell komolyan venni azt, ami az anyjától jön.

Néhány gyerek ebben nagyon ügyes. Az anyja után a többi gyereket is tárgynak nézi. Aki ezt a legjobban sajátítja el, ő boldogul a legjobban a társadalmunkban. Belőlük lesznek a menedzserek, politikusok, mert képesek saját elképzelésük szerint manipulálni a többi embert. Ez egy sajnálatos fejlemény, de ebből él a társadalmunk. Mert ha eltűnnének ezek az emberek, akkor a többiek már nem is tudnák, mit kellene csinálniuk. El kellene kezdeniük gondolkodni, felébredni. A legtöbb ember erre nincsen felkészülve. Abban reménykednek, hogy jön a nagy megmentő, aki megmondja nekik, hogyan boldoguljanak.

Néhány gyerek viszont másképpen reagál arra, hogy a szülők az intézkedéseik, értékeléseik tárgyává teszik. Ők elfogadják az értékelést, és saját magukról mondják: nem vagyok elég okos, nem vagyok elég szép, hülye vagyok, engem senki sem szeret. Ezek a gyerekek nem képesek az anyját tárggyá tenni, hanem saját magukat teszik tárggyá. Következésképpen később már nem képesek saját magukat szeretni, sem a testüket, sem a bensőjüket. Aki így nő fel, annak óriási problémái vannak, mert aki saját magával nincs tisztában, az másokkal sem képes jó kapcsolatot kiépíteni.

Tehát így alakulnak ki a korai kapcsolati zavarok, és így hatnak a későbbi életre...

ITT OLVASHATÓ