- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.09.12.
Na végre! Andy Vajna, nemzeti kaszinós, filmes, fánkos, tévés és újságos végre sikeresen felvásárolta a Borsot, a Délmagyarországot és a Kisalföldet! Mostmár semmi nem áll a Nemzeti Együtthülyülés Rendszerének útjába, mehet ugyanaz a propagandaszöveg, ami minden más, közpénzből fenntartott felületen is megy ezerrel.
Azt be kell látni, hogy az Amerikából hazatántorgott Andynek nagyon bejött az élet itthon. Az egykori parókakészítő, majd producer, aki a sikeres filmekkel lelkesen büszkélkedik, de az adóhatósági nyomozással, majd a végül kifizetett dollármilliókkal nem annyira, nagyon hasít. Megújította a magyar filmgyártást, olyan tehetségeket fedezett fel, mint Vajna Tímea, aki a legújabb siker- és közönségfilm, a Pappa Pia című izében (az IMBd-n 1,5 pontot ért el, ami alighanem negatív rekord) az első másfél másodpercben nagyot domborít. Akkorát, hogy már el is kapta a gépszíj és rendezni akar őnagysága, ebben a törekvésében természetesen támogatja a férje is.
Kaszinóügyileg is nagyon jól teljesít a mi nemzeti Andynk. Arról volt szó – és amit ő megígér, az úgy is lesz -, hogy a nyereségből a rászoruló gyerekeket fogja majd támogatni. Arról meg ki tehet, hogy alig van nyereség és azt is egyből offshore-számlára tolja ki ez a drága ember? Senki.
Mostantól tehát a három újonnan felvásárolt lap is lelkesen felsorakozhat a kormány mögé, ezzel is segítve a Fidesz következő (azt nem merem írni, hogy soros) győzelmét. A Médiatanács már áldását is adta az üzletre és a Gazdasági Versenyhivatal sem fog keresztbe tenni ennek a drága embernek. Mert például hátha majd ezeknek a lapoknak a nyereségéből fogja Andy bácsi megszüntetni a gyermekéhezést, amit Hegedűs Zsuzsa már többször megszüntetett a milliós fizetésért?
Remélem, még sokáig ilyen aktív marad a 73 éves vállalkozózseni és felvásárolja mindazt, amit eddig még nem, szívja a szivarokat vég nélkül és szponzorálja a felesége hobbijait nagy erőkkel. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lenne nélküle. Timi asszony átvenné a teljes portfóliót és elkezdene fánkot sütni a kaszinókban, miközben nagyjátékfilmet készítene az eseményről, amelyben ő a főszereplő, valamint meg is rendezi a két dolgos kezével?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.