Szerző: ALMÁSI ALMA
2017.09.25.
Van a családi albumomban egy csoportkép 1913-14 tájáról. A kép igen jól jellemzi a háború elõtti pesti polgárias világot. Derék, jólöltözött, jóarcú, jobbára bajszos urak egy asztal körül ülnek, cipõkellékek, bütykös láb-sámfák, a cipõkészítés fortélyait ábrázoló oktatótáblák között. Háttérben pedig néhány csípõs NÉPSZAVA karikatúra a falon. Nem kommunisták, nem is szociáldemokraták õk, hanem valami cipész-kamara, vagy szakszervezet tagjai. Köztük nagyapám, cipészmester, akinek akkoriban több segédet foglalkoztató cipõszalonja volt a Nádor utcában. Kuncsaftjai többek között ismert iparosbáró családok, Weisz Manfréd, Mautnerék.
A baloldali gondolkodás kezdete – és nem csak a mi családunkban, hanem alighanem egész Budapesten is – az a természetes, magától értetõdõ eszme, hogy nem csak a mester, hanem a segéd is ember, aki becsületes keresetre, szabadságra, ember-mivoltának elismerésére tart igényt. De ezzel a gondolattal indult a késõbbi Õszirózsás forradalom is, amelyet Károlyi az éles politikai helyzet és a saját tehetetlensége miatt engedett át Kun Béla kommunistáinak. Ebben a politikai hercehurcában nagyanyámnak, mint csecsemõ-védõnõnek volt szerepe, mert gyerekek nyaraltatásában vett részt Szõdligeten, szintén magától értetõdõ természetességgel, mindenféle kommunista vagy szociáldemokrata ideológia nélkül.
A Kommün leverése után Horthy nagy gondot fordított rá, hogy a fenti eszme többé ne üsse fel a fejét. Sikertelenül. Az általa (vagy tanácsadói által?) kifejlesztett módszer, az ifjuság sportba terelése fordítva sült el. A szakszervezetek, a szociáldemokraták és a betiltott kommunisták is ezeket a sportmozgalmakat vették célba.
Apám, és testvérei sportoltak, és bár egyáltalán nem politizáltak, a család baloldali gondolkodása megmaradt. Gondolom ez Budapesten meglehetõsen jellemzõ volt a hozzájuk hasonló önálló iparosemberek körében, különösen a gazdasági válság idején. Nálunk senki sem volt semmiféle párt tagja, apám önálló fogtechnikus kisiparos volt, még kibicként sem politizált.
Azonban apám második felesége, nevelõanyám személyében 1950-ben egy párttagot, egy valódi, hithû, 1939 elõtti illegális kommunistát adoptáltunk. Tõle tudom, amit tudok, meg a személyes tapasztalataimból. Õ 1939-ben kezett el kirándulni járni a barátaival. Elsõ férje (akitõl 1949-ban vált el) Rákosi minisztere volt, egyik sógora pedig Rajk egyik közvetlen munkatársa. A fiatalok közül, akikkel õ 1940-ben az erdõket járta, nem egynek jutott Rákosi, sõt Kádár alatt is vezetõszerep...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.