Szerző: Karafiáth Orsolya
2017.09.18.
Mit csinál, aki fél?
Ha kellőképpen intelligens, megpróbál szembenézni a problémával, és igyekszik megoldani azt.
Mit csinál, aki retteg?
Azon nemritkán debilizáló szorongás vesz erőt, csapkod és kapkod, a primitív, ősi megoldási módokat kapja elő, nekimegy mindennek, stratégia nélkül, fejjel rohan a falnak.
Aki nem képes jól kezelni a félelmét és az indulatait, az bűnbakot keres, másra mutogat, a maga oldalát nem figyelve mar abba, aki hibás vagy hibásnak tűnik. Az ilyen elszeparálódik, és így, elkülönülve duzzasztja az egóját, pumpálja a hamis öntudatát, ami a rettegett külső erő árnyékában a gyűlölettel táplálkozik.
Csak és kizárólag frontvonalakban gondolkodik, és a szövetségeseit is a hasonszőrűek köréből mazsolázza.
A Velencei Biennálé egyiptomi pavilonjában látható kiállítás tételmondata ez: Life starts when fear ends, azaz:
az élet ott kezdődik, ahol a félelem véget ér.
Ez a kijelentés számomra – a nyilvánvaló igazsága mellett – a nyár kormányfői találkozóinak tükrében különös fénytörést kapott. Emlékszünk talán, hogy ha hatalmas hullámokat nem vetett is, de azért kis örvényeket kavart az a kormányfői kinyilatkoztatás, ami az egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi júliusi látogatásakor hangzott el, miszerint Egyiptom politikai értelemben a szomszédunk.
Szép gondolat, ízlelgessük, és talán ne csodálkozzunk, hogy úgy általában a látogatás kapcsán rögvest fel is vetődött az ellenzékben, hogy bölcs vezérünk most már aztán tényleg
látványosan megtesz mindent, hogy bekerüljön a Diktátorok Exkluzív Körébe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.