Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2017.09.26.
Mennyire abszurd az a világ, amelyben egy népszerű musicalt megrendező színházi alkotó nem tud egyszerűen csak a színpadra vinni egy előadást, mert, mint egy áttetsző, de azért zavaró függöny, ott vannak előtte a tőle szinte teljesen független elvárások, előítéletek?
Hogy
most aztán jön a liberális, sőt szélsőliberális alkotó, ínyenceknek egyenesen A Zsidó, lássuk, mit csinál.
Vagy ne is lássuk, hiszen – ahogy Stohl András mondta egy interjúban – bizonyos rendezők neve hallatán a helyi lap elzárkózik attól, hogy egyáltalán tudomást vegyen a produkció létéről, nemhogy még cikket is közöljön róla.
Különösen röhejesnek tűnik ez, ha az ember ki tud egy kicsit szakadni Magyarország jól bevált automatizmusai közül, és úgy néz rá Alföldi Róbert Hegedűs a háztetőn-rendezésére, mintha soha nem is hallott volna a magyar művészek politikai alapú beskatulyázásáról. Mert akkor az ég adta világon semmi különöset nem lát, csak azt, ami elvileg a legtermészetesebb dolog a színházban: hogy egy rendező találkozott egy színdarabbal, úgy érezte, az valami ma is fontos dologról szól, úgyhogy megrendezte, ráadásul úgy, hogy ezek a fontos dolgok eljussanak a nézőkhöz is, hátha elgondolkodnak rajta egy kicsit. Ennyi. (És abba most ne menjünk bele, baj lenne-e egyáltalán, ha valamilyen politikai állásfoglalás is kiolvasható lenne a darabból, és hogy elfér-e ilyesmi a színház lehetőségei között.)
Vagy ne is lássuk, hiszen – ahogy Stohl András mondta egy interjúban – bizonyos rendezők neve hallatán a helyi lap elzárkózik attól, hogy egyáltalán tudomást vegyen a produkció létéről, nemhogy még cikket is közöljön róla.
Különösen röhejesnek tűnik ez, ha az ember ki tud egy kicsit szakadni Magyarország jól bevált automatizmusai közül, és úgy néz rá Alföldi Róbert Hegedűs a háztetőn-rendezésére, mintha soha nem is hallott volna a magyar művészek politikai alapú beskatulyázásáról. Mert akkor az ég adta világon semmi különöset nem lát, csak azt, ami elvileg a legtermészetesebb dolog a színházban: hogy egy rendező találkozott egy színdarabbal, úgy érezte, az valami ma is fontos dologról szól, úgyhogy megrendezte, ráadásul úgy, hogy ezek a fontos dolgok eljussanak a nézőkhöz is, hátha elgondolkodnak rajta egy kicsit. Ennyi. (És abba most ne menjünk bele, baj lenne-e egyáltalán, ha valamilyen politikai állásfoglalás is kiolvasható lenne a darabból, és hogy elfér-e ilyesmi a színház lehetőségei között.)
És Alföldi szerint a Hegedűs a háztetőn annak ellenére, hogy az első két órája egy vidám, vicces, kedves, nagy slágerekkel teli zenés-táncos mulatság, igenis olyan dolgokról szól, amikről érdemes beszélni. Sőt, szerinte – és ezzel legkésőbb utólag vélhetően az előadás összes nézője is egyetért – nem is csak az utolsó, sokkal sötétebb és baljósabb egy órában van miről beszélni, de már ebbe a az úgynevezett könnyű részbe is szorult pár mélyebb gondolat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.