JIRÍ MENZEL: MI ÁRAD A POLITIKUSOKBÓL? SEMMI. NULLÁK (INTERJÚ)

INDEX.HU
Szerző: Kovács Bálint
2017.09.09.

„Szinte filmsztárnak érzem magam!” – mondja a filmsztár a tényleg az amerikai filmeket idézően villogó vakuk kereszttüzében, egy kicsit már görnyedt háttal, lassacskán betipegve a díszvendégnek fenntartott asztal mögé. „Ez már nem is fotózás, ez orgia!” Aztán megjön talán leghíresebb filmjének főszereplője is, és szeretettel szájon csókolják egymást. Végül, mielőtt leülne, még azt mondja magyarul: köszönöm szépen.

Az Oscar-díjas cseh filmrendező, a magyarok egyik nagy kedvence, Jiří Menzel sokadszor jár Magyarországon; most a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hívta meg, hogy életműdíjat adjon át neki, a Sörgyári capriccio főszereplőjének, Magda Vášáryovának pedig Európa-díját, mondván, a színészetével, filmjeivel ő is épp annyira európai értékeket képvisel, mint a tavalyi, első díjazott, Juliette Binoche. (Tavaly Binoche-sal is beszélgettünk Miskolcon, interjúnk és beszámolónk itt olvasható.)

Menzel jövőre lesz 80 éves, nemrég kórházban volt, és nem lehet nem észrevenni rajta a kort, ha nem is kitartó életvidámságán, inkább azon, ahogy nehezen hallja a mellette ülő szlovák egykori színésznő, jó ideje már politikus-diplomata Vášáryová szavait is. Amikor a nekik szervezett sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdez a hogylétére, a tolmács nem is hajlandó lefordítani az életkorára vonatkozó részt: „Azonnal kirohanna a teremből!” Mindenesetre Menzel azt mondja: „Boldog vagyok, hogy élek. Nagyon szép az életem, nagyon szépek a gyerekeim, és bár kicsi a nyugdíjam, de szépen csordogálnak a jogdíjak, úgyhogy a gyerekeim élete tulajdonképpen be van biztosítva. Mi hiányozhatna még?”

A Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, az Én kis falum, a Hóvirágünnep, Az én kis falum, vagy az Őfelsége pincére voltam rendezője, Bohumil Hrabal egyik legjobb barátja és legnagyobb értője azért nagyon is tisztában van a generációs kérdésekkel. Sokat beszél arról, milyen lenézőek voltak annak idején velük az idős rendezők: „Fent hordták az orrukat a fiatalokkal szemben, aztán mostanra én is ilyen lettem. Egyes filmek miatt már én is fintorgok, ami talán nem is azt jelenti, hogy ezek rosszabbak, csak azt, hogy én lettem idősebb, jobban szeretem már azt, amihez hozzászoktam. De a mai fiatalokra is pontosan ugyanez a sors vár.”

Na meg az öniróniája is remekül működik még, habár a fene tudja, van-e irónia benne, vagy csak nagyon őszinte, amikor arról beszél, hogy bár különféle filmakadémiai tagságai és zsűrizései miatt rengeteg filmet kell néznie, szinte nincs egy sem, amin ébren is tud maradni. „Ezt önök is nyilván tudják a saját tapasztalatukból, hogy minél több filmet néznek meg, annál inkább csökken a lelkesedésük, kihuny a szenvedélyük.” Ehhez képest elég nagy szó, hogy a beszélgetés során egyetlen filmet említ a közelmúltból, amin sem el nem aludt, sem kikapcsolni nem akart: a Saul fiát...

ITT OLVASHATÓ