- FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.09.09.
Ha Lázár János feláll az államminiszteri székből, egy közutálatnak örvendő cinikus figurával kevesebb lesz, de az állam működőképessége kerül kockára.
Nekem nem komám a kancelláriaminiszter. Ám ha hazavonul Vásárhelyre fácánra vadászgatni négy évre, akkor Isten óvja Magyarországot. Lázárt rühellik és félik a Fideszen belül és kívül, mert a fekáliát is kitapossa a dolgozóiból, olyan munkatempót diktál az államminiszter. Nélküle a semmihez sem értő exfidelitasos osztályvezetőkkel teletűzdelt államigazgatás fél év alatt összeomlana.
Lázár nem egy szerethető politikus. A cinizmus mintapéldánya. Ahogy a főváros főházmestere mondá:
Úgy mosolyog, mint a macska, aki éppen bekapott egy kanárit.
Nagy felelőssége van az EU-s pénzekből kialakított intézményesített korrupciós rendszer kialakításában. Számos demokrácialeépítő törvényt vitt a Parlament elé. Hódmezővásárhelyen ő lett a fő földesúr, a szó feudális politikai és konkrét gazdasági értelmében is. A trafikmutyi is a nevéhez kötődik. Bűnlajstroma túlfeszíti egy blogbejegyzés kereteit.
De neki köszönhető, hogy a velejéig korrupt, szakértelmet nélkülöző rendszer úgy ahogy, de működik. Ha nem volna, a kormányzást imitálni sem tudná a Fidesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.