2017. szeptember 6., szerda

GENDER-ÉRETTSÉGTELENÍTÉS

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.09.06.


A gender-elméletet a legfrissebb hírek szerint kivennék az érettségi követelményeiből. Ezzel kapcsolatban olvastam pár kritikai hangvételű hozzászólást. Holott, ismerve a kormánypártot és az annak klerikális lobbi-platformját képviselő „keresztény” politikusok, illetve követőik, ismeretszintjét, tulajdonképpen egy kivételesen ésszerű döntés is lehet a gender-elmélet ilyetén kezelése.

A gender, avagy a tanult nemi szerep, a biológiai nemen túlmutató társadalmi nem kérdésköre nyilvánvalóan olyan kérdéskör, amely erőteljesen megoszthatja a kisebb közösségeket. Az érettségiző osztályokat is. Így akár pedagógiailag is kérdéses lehet, hogy az amúgy is szerepkereső, az érettségivel egyébként is szétszéledésre hajlamos közösségeket érdemes-e megosztásra provokálni ennek a kérdésnek a kritikai boncolgatásával. A mostani tématörlést közlő hír ugyanis arról szól, hogy a tematikából a „gender-elmélet és annak kritikája” című rész került ki. Amelyből különösen az utóbbi az, amit személy szerint be sem emeltem volna a tematikába. A „kritika”, véleményem szerint, egy alapvetően szubjektív, az egyén véleményét tükröző műfaj. Márpedig a jelen oktatáspolitika fő-sodorvonalát, az azt képviselő politikusok megnyilatkozását látva a diáknak két választása van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.