NARANCSBLOG
Szerző: narancs.hu
2017.09.14.
A lejáratásban náluk nincs korhatár.
Előzmény
A kommunizmus nagyon sötét korszakát idézi a Fidesz azon lépése (is), amely során Németh Szilárddal kimondatták a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülése után, hogy Gulyás Márton, Schilling Árpád és Vágó Gábor lehetnek azok, akik a gyanújuk szerint ősszel majd zavargásokat keltenek. Nem lehet egyszerű a helyzet a Fideszben, ha beszarnak három aktivistától, de persze ez a minden (kreált) ellenlábast elsöprő kormánypropaganda része. Lelkük rajta, Schillingék felnőtt emberek, és talán az eddigi reakcióik után még azoknak is szimpatikussá váltak, akik korábban különösebben nem figyeltek rájuk.
Talán eddig nem volt annyira látványos, mint Schillingék pellengérre állítása, de csütörtökön a 888.hu, a Magyar Idők és az Origo önként lépett a gusztustalanság rothadt mezejére azzal, hogy gimnazista gyerekeket pécéztek ki maguknak csupán azért, mert azok tüntetést mernek szervezni az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé.
A Független Diákparlament a megmozdulásnak létrehozott egy Facebook-eseményt is, itt egyebek közt leírják: az oktatáspolitika jelenlegi iránya ellen tiltakoznak, amely „nem szolgálja a diákok érdekeit, és nem is veszi figyelembe a véleményüket”. A felhívásban az is szerepel, hogy menetelnek egy kicsit a CEU-tól, aztán elénekelnek egy Pink Floyd-számot, majd cipős dobozokból felhúznak egy falat az EMMI épülete köré, hiszen a „NER is egy falat húzott a társadalom és a döntéshozók közé”.
A tizenévesek tehát sétálnak, az EMMI előtt akcióznak, majd, mivel úgyse fogadja őket majd senki a minisztériumtól, hazamennek. Ennek ellenére a kormánypropaganda igyekszik ezt az egészet valami erőszakos megmozdulásnak bemutatni, olyannak, amelyet háttérhatalmak – naná, hogy Soros és nyúlványai – irányítanak, és amely része az általuk vizionált őszi „ellenzéki zavargásoknak”. A Magyar Idők próbálja az infóikat úgy bemutatni, mintha leleplezték volna a diákok belső fórumait, miközben a tüntetésnek van egy könnyen, bárki számára elérhető Facebook-oldala. A 888.hu a Facebook-esemény első változatából szemezget, de ott sincs semmilyen utalás arra, hogy bármiféle zavarkeltésről lenne szó...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.