DEMOKRÁCIA, DIKTATÚRA, NÁCIZMUS 3.

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.09.16.

„A tekintélyelvűség nem totalitarizmus. A totalitárius rendszerek azon alapulnak, hogy az erőszakszervezet erősítése céljából mindenki állandóan mozgósítható. A tekintélyelvű kormányt ezzel szemben a polgárok apátiája élteti, akik saját 'privát' érdekeiket hajszolják, míg egy nomenklatúra saját hatalma fenntartása céljára igazítja a közérdeket” (Ralf Dahrendorf: Egy új rend nyomában.)

 

Az előző részben igyekeztem bebizonyítani azt, hogy az orbáni modellt nem lehet összehasonlítani a nácik (fasiszták) politikai rendszerével. Most azonban érdemes megjelölni azokat az igen fontos különbségeket, ami az orbáni és a náci (fasiszta) rendszer között ténylegesen megvannak. A legjelentősebb az, hogy a mai jogrendünk normatíve is megfelel az európai liberális demokráciák jogrendjével. Ez nem is lehet másképpen, hiszen az Európai Unió tagjai vagyunk, ezért a Lisszaboni Szerződés ránk nézve kötelező érvényességgel bír. Ezt minden mértékadó Fideszes politikus elismeri, és annak megfelelően politizál. Hazánknak is van alaptörvénye, de a két jogrend között alá-és fölérendeltségi viszony van. A Lisszaboni Szerződést kell primernek és a hazánk alaptörvényét ebből származtatottnak, tehát szekunder jogrendnek. A mai alaptörvényünk eszerint rekurzív, vagyis a Lisszaboni Szerződést ismétlő, és egyúttal adaptív, tehát a nemzetállami sajátosságokat és igényeket megjelenítő alkotmány. Az igaz, hogy ezt a két jellemzőt csak az Unió és hazánk közötti alkotmányjogi vita végén nyerte el, amely vita során az eredeti alaptörvényt ötször kellett módosítani, de ma mindenképpen a normatívitás követelményének eleget tesz.

 

A Lisszaboni Szerződéstől való függésünket mutatja az is, hogy az egyes, a nemzetállami hatáskörünkből folyó törvényalkotási folyamat is állandó Uniós felügyelet alatt áll. Azt a parlament által megalkotott törvényt az Unió felfüggesztheti, amelyik tartalmi szempontból ellentétes a Szerződésben foglaltakkal. Magyarán: hazánk egyetlen törvénye sem működhet az Unió beleegyezése nélkül, ami azért egy nagyfokú függőséget jelent jogi szempontból. Ezért állíthatjuk azt, hogy egyetlen tagország sem rendelkezik szuverenitással, csak átengedett hatáskörökkel, amelynek gyakorlását is naponta ellenőrzik. Ilyen kényszerpályán egyetlen fasiszta nemzetállam sem volt, és egyebek mellett ezért lehetett ott nyílt diktatúrát megvalósítani...

ITT OLVASHATÓ