BEILLESZKEDÉS, FÉLELEM, ZÖLD TEÁS ROPI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.09.17.

Meglehetősen változatos lesz az eheti blogajánló, hiszen egyrészt ellátogatunk egy németországi integrációs tanfolyamra (ezt a részt csak felnőtteknek ajánlanám…), aztán félünk és reszketünk kicsit Amszterdamban (hogy gyorsan kiderüljön, semmi szükség rá), végül az is kiderül, milyen végtelen a japánok zöldtea-imádata.

Kezdjük Németországgal, annál is inkább, mert az Élet a határon túl blog segítségével ellátogathatunk egy integrációs kurzusra. Nem akármilyen élmény lesz, azt ígérhetem!

„Az integrációs kurzus kicsivel több, mint egy sima nyelvkurzus, mert azon kívül, hogy az ember tanul németül, és tesz egy nyelvvizsgát, el kell végezni egy kis pluszt, ami ahhoz kell, hogy minden gond nélkül levizsgázhasson az ember a „Leben in Deutschland”-ból ez az ún. Einbürgerungstest, és ennek a vizsgának a megléte az egyik feltétele a német állampolgárság megszerzésének.

A kurzus úgy megy, hogy először felkészítik az embert a B1-es nyelvvizsgára, majd következik még 100 óra plusz, ami az Einbürgerungstest-re készít fel. Nos ez a 100 óra több, mint elegendő. Az első órán azt gondoltam, hogy: basszus, azt sem tudom miről van szó, majd megcsináltam egy online tesztet és egyből sikerült, nem hibátlanul, de sikerült.

A lényeg, hogy 100 óra sok. A csoportunknak egy tündéraranyosszuper tanárnő jutott, aki nagyon alaposan felkészített bennünket a nyelvvizsgára, és teljesen tisztában volt vele, hogy a 100 óra az viszont sok a „Leben in Deutschland”-ra.

Nem ma kezdte a tanítást, így bőven van tapasztalata. Elmesélte, hogy először ez mindössze 40 óra volt, nos az kicsit kevésnek bizonyult, ezért felemelték 60-ra, na az pont elég volt, majd valaki kitalálta, hogy legyen 100, így valahogy le kell tudni ezt a 100 órát. (...)

Egyik nap azonban felvetette a tanárnő, hogy elmehetnénk egy programra, valami egészségügyi rendezvény lesz, az egyik menekülteket segítő intézményben, nem tudja mi lesz ott, de ha van kedvünk, akkor ő megszerzi a szükséges engedélyeket.

Nagyjából bárhová mentünk volna, csak ne a tesztre kelljen állandóan gyakorolni, eddigre már átvettük az egész anyagot, és tényleg rengetegszer ismételtük át az egészet. (...)

Elmentünk tehát a programra. Tényleg volt ebéd, spárgakrém leves, meg sütik, gyümölcs, zöldségek feldarabolva és kenyér. Én elég óvatos vagyok az ilyen mindenféle kipakolós kajákkal, inkább nem eszek semmit, soha se nem lehet azt tudni.

Azért, hogy ne sértsek meg senkit, magamhoz vettem pár répát és elrágcsáltam. Vártunk egy keveset, de nem baj, addig is ettünk, pontosabban a bátrak ettek, én meg rágicsáltam a répát és beszélgettünk.

Egyszer csak jött egy hölgy, hogy kezdődik a foglalkozás, menjünk vele. Foglalkozás? Azt hittem előadás, de mindegy, foglalkozzunk. A férfiak menjenek azzal az úrral, a hölgyek tartsanak velem – mondta kedvesen. Férfiak, nők külön? Rosszat sejtettem, de legalábbis éreztem, hogy itt kérem ebből még móka is lehet, nem feltétlen kacagással.

Bementünk egy nagy terembe, ahol is körbe kellett ülnünk, hát mit mondjak, ha a csoportunk nem lett volna ott, elég kevesen vettek volna részt az előadásfoglalkozáson, vagy min.

Jött egy hölgy, leült ő is a körbe, volt egy nejlonzacskó a kezében. Bemutatkozott, elmondta, hogy ki ő, mivel foglalkozik pontosan, hány nyelven beszél, kérdezzünk bátran stb. Majd belekezdett..."

ITT OLVASHATÓ