AZ EGYENLŐTLENSÉG PSZICHOLÓGIÁJA - MI IS AZ A SZOCIALIZÁCIÓ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Csányi Gergely
2017.09.24.

„Csak rajtad áll! Ha igazán akarod, ha mindent megteszel érte, akkor meg tudod csinálni!” – hallani sokszor. Igaz ez? Tényleg minden csak az egyénen múlik? Ha mégsem sikerül, azért csak ő a hibás? Csak magát okolhatja? És ha így van, hogy jön létre az, akit okolhat, vagyis, akit úgy hív, „én”?

Általánosan elterjedt nézet, hogy az egyén olyan, amilyennek született. „Kutyából nem lesz szalonna” – mondják. Szintén elterjedt nézet, hogy a kapitalista berendezkedésben az egyén saját szerencséjének kovácsa. Mivel mindenkinek lehetősége van megcsinálni a szerencséjét, beteljesíteni a vágyait, aki mégsem képes rá, az csak magára vethet: minden bizonnyal lustának vagy butának született. E nézetekkel szemben a szociológia nagy hangsúlyt fektet a szocializációra, azokra a társas és intézményi hatásokra, amik az egyént olyanná formálják, amilyen, amik önmagává teszik.

Olyan megközelítést javaslok, mely figyelembe veszi, hogy az egyén a szocializációja során teszi a magáévá a vágyait, céljait, képességeit és motivációit, tehát „amit otthonról hoz”, meghatározza az életpályáját. Ezáltal az egyén belsővé teszi a társadalmi egyenlőtlenségeket. Így pedig hiba lenne a társadalom egyenlőtlenségei miatt az egyéneket hibáztatni.

A neoliberális ideológia – mely magába olvasztotta a ’68-as diákmozgalmak társadalomkritikáját és szabadságvágyát – a szabadság ideológiája. A neoliberális berendezkedés azzal legitimálja magát, hogy mindenkinek van lehetősége, szabadsága arra, hogy megvalósítsa a vágyait, a terveit, az álmait. Ideális emberképe a szabad, mondhatni felszabadult vállalkozó és fogyasztó. Mindig kész új kalandba, új projektbe, új vállalkozásba belefogni: nem ijed meg a kihívásoktól. Az ilyen ember jellemét tekintve kreatív, autonóm, bátor, tettre kész és szorgalmas.

Ebből következik, hogy a neoliberális berendezkedés az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket egyéni diszkrepanciák (rossz képességek) vagy jellemhibák következményének tekinti. Képességbeli hibának (ostobaság) vagy erkölcsi hibának (lustaság).

Az ideológia tettenéréséhez nem muszáj visszanézni az 1987-as év Nagy-Britanniájába, ahol Margaret Thatcher két velős mondatban fejezte ki a társadalmi szolidaritást leépítő „szabadság”-ideológiát: „Nincs olyan, hogy társadalom. Egyének vannak, férfiak és nők, és családok”. Elég csak Lázár János pár évvel ezelőtti nyilatkozatát megnéznünk, amelyben kijelentette, hogy „(…) akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér (…).”...

ITT OLVASHATÓ