2017. szeptember 5., kedd

A REMÉNY RABJAI

ÉLET ÉS IRODALOM / MŰBÍRÁLAT
- SZABADPOLC
Szerző: Báron György
2017.09.05.


(A remény másik oldala. Finn film. Rendező–forgatókönyvíró–producer: Aki Kaurismäki.)

Nyoma sincs drámának, nincs hisztéria, sírás, fogadkozás, ahogy ez egy hollywoodi filmben megszokott, csak a szikár, visszafogott mozdulatok s a száraz, semmibe révedő arcok. Pedig Aki Kaurismäkinak ez a munkája is csordultig tele van szeretettel és együttérzéssel – csak épp az érzelmek visszafojtottak, a mélyben lüktetnek. A remény másik oldala című új filmje, amely Berlinben Ezüst Medvét nyert (ahol egyetlen igazi versenytársa a Testről és lélekről volt, amely az Arany Medvét kapta), már az első percekben magába ránt, s nem engedi el a nézőjét az utolsó pillanatig.

Wikström, a középkorú ingügynök kopott vulkánfíber bőröndbe pakolja ruháit, kimegy a konyhába, melynek viaszosvászonnal letakart asztalánál a felesége ül, előtte vodkásüveg, égővörös hajában égővörös hajcsavarók, kezében félig szítt cigaretta. A férfi szótlanul megáll mellette, kis kulcscsomót tesz az asztalra, lehúzza az ujjáról a jegygyűrűjét, azt is mellédobja, majd kisétál a lakásból. Az asszony a gyűrűt laza mozdulattal a csikkekkel teli hamutartóba ejti, és rezzenéstelen arccal meghúzza a vodkásüveget. Tanítani lehetne ezt a kezdést. Válást látunk, egy több évtizedes kapcsolat végét, ám nyoma sincs drámának, nincs hisztéria, sírás, fogadkozás, ahogy ez egy hollywoodi filmben megszokott, csak a szikár, visszafogott mozdulatok s a száraz, semmibe révedő arcok. Pedig Aki Kaurismäkinak ez a munkája is csordultig tele van szeretettel és együttérzéssel – csak épp az érzelmek visszafojtottak, a mélyben lüktetnek. A remény másik oldala című új filmje, amely Berlinben Ezüst Medvét nyert (ahol egyetlen igazi versenytársa a Testről és lélekről volt, amely az Arany Medvét kapta), már az első percekben magába ránt, s nem engedi el a nézőjét az utolsó pillanatig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.