A MAGYAR KÖZOKTATÁS LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA AZ ESÉLYEGYENLŐTLENSÉG

LE MONDE DIPLOMATIQUE 
- MAGYAR KIADÁS
Szerző: Totyik Tamás
2017.09.

Magyarország egyik legjelentősebb problémái közé sorolják a munkaadók a képzett munkaerő hiányát. A migráció körül kialakult vita és a Kelet-Európa országaiból elvándorló fiatal munkavállalók problámája mellett, senki sem beszél a belső tartalékok feltárásáról és a munkaerőpiacra bevonható új lehetőségekről.

Látszólag gazdasági kérdésnek tűnik, ezzel szemben a hazai közoktatás egyik legneuralgikusabb pontja. Ha a gazdaság szereplői hosszútávú változást szeretnének elérni a munkaerő kérdésében, akkor a bérek drasztikus emelése (itt most nem a pedagógusok béremeléséről beszélek) mellett, az iskolai esélyegyenlőtlenség felszámolását fontos prioritásnak tekintenék. A közoktatásban nem az iskolaszerkezet változást kellene támogatniuk (szakközépiskolákból szakgimnáziumok, szakmunkásképzőkből szakiskolák lesznek szeptembertől), hanem az esélyegyenlőtlenség, a szelekció jelenleginél sokkal alacsonyabb szintjére történő visszaszorítását, Így a munkaerőpiac jelentős belső forráshoz juthatna.

„A mai magyar valóságból kiindulva, hosszú idő alatt térülne meg a változás (8-10 év után éreztetné hatását), ami szinte lehetetlenné teszi egy ilyen program megvalósulását. Széleskörű társadalmi összefogást igényel egy ilyen program elindítása, amiből ma a legnagyobb hiány van a magyar társadalomban. Az esélyegyenlőtlenségek jelenlegi szintjének fenntartásában szinte minden valamirevaló érdekérvényesítő potenciállal rendelkező társadalmi csoport legtöbb tagja érdekelt. A jó oktatási eredményeket felmutató, sikeres országok tapasztalatai azt mutatják, hogy eredményesen lehet erőfeszítéseket tenni arra, hogy e társadalmi csoportokban a többség felismerje, hogy az esélyegyenlőtlenségek hathatós csökkentése mindenki számára lényeges pozitív változásokat eredményező folyamat: csökkennek a társadalmi feszültségek, kevesebb konfliktussal lehet számolni, alapvetően javulnak a gazdasági kondíciók, a foglalkoztatás, a munka termelékenysége, gazdagodik az ország (minden társadalmi réteg), nő a GDP.”[i] Az esélyegyenlőtlenség csökkentését nemcsak oktatási, hanem szociális, egészségügyi kérdésként is kezelni kellene. Ezen írásban az esélyegyenlőtlenség csökkentéséről a továbbiakban csak a közoktatást érintő résszel szeretnék foglalkozni és terjedelmi okok miatt a teljesség igénye nélkül.

Vegyünk alapul néhány közvetlenül is érzékelhető problémát. Magyarországon a nemzetközi tanulói teljesítmények[ii] méréseinek eredményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy rendkívül szoros összefüggés van a tanulás eredménye és a családi háttér között. Egy gyermek születésének pillanatában 75-80%-ban eldől a jövője, ez nagyon közel jár a Latin-Amerikában kapott értékekhez. A legjobban és a leggyengébben teljesítő tanulók közötti különbség az OECD országok között a 3. legnagyobb különbséget nálunk mérték az utolsó 15 mérés alkalmával. Ráadásul az iskolában eltöltött évek során a különbségek nemhogy csökkennének, hanem még növekednek.

Az itthoni kompetenciamérésekből kiderül, hogy a 6. és a 8. osztály között nyújtott tanulói teljesítmények közötti különbségek matematikából 16%-kal, szövegértésből pedig 11%-kal nőnek a tanulói teljesítmények alsó egytizede és a felső egytizede között. A 8. és a 10. osztály között ez a különbség további 8%-kal nő mind a matematika területén, mind a szövegértés területén. Saját nem valid méréseim szerint az első osztályos differmérések[iii] és a 6. osztályos kompetenciamérések összehasonlítása azt mutatja, hogy már az első osztályban hátránnyal induló tanulók teljesítményét nem tudja a hazai közoktatási rendszer csökkenteni, hanem azt még jelentősen növeli is. Így hiába fogják átalakítani a szakképzés rendszerét, nem fog a munkaerőpiac megfelelő kompetenciákkal rendelkező munkaerőt kapni.

Ez a tény is azt mutatja, hogy a legfontosabb feladat a tanulók korai fejlesztése, a családból hozott hátrányok kompenzálása. Az óvoda-iskola átmenet között egy nagyon erős törés történik, amit a mindenkori oktatási kormányzatok a rendszerváltás óta nem tudtak kezelni. Az EU-s pénzekből történtek kísérletek ennek enyhítésére, de ezek a kísérletek vagy elhaltak, vagy zsákutcába jutottak a hatalmas adminisztrációs terhek miatt. Az alsó tagozaton szerzett hátrányok odavezetnek, hogy a felső tagozatos tanulmányaikban már teljesen lemaradnak, behozhatatlan hátrányokkal rendelkeznek ezek a tanulók. A leszakadók adják a funkcionális analfabéták 95%-t, akik a munkaerőpiac számára teljesen használhatatlanok lesznek, még betanított munkaára is. Döntően ezek a tanulók kerülnek be a szakképzés rendszerébe. Így a szerkezet átalakításnak nincs sok értelme. Addig, míg a „bemenő” tanulók teljesítményszintjét nem tudjuk emelni, addig csak a problémákat takargatjuk...

ITT OLVASHATÓ