Szerző: Göbölyös N. László
2017.09.07.
Senki nem érezzen bűntudatot azért, hogy későn kelő, vagy későn fekvő. A tudomány kiderítette, hogy ezért (is) a gének felelősek.
A gének, amelyek meghatározzák, hogy melyik kronotípushoz tartozunk, a belső óránkban helyezkednek el. Ha ez az óra siet, akkor az ember a korán kelő típushoz tartozik, ha késik, akkor a későn kelő – későn fekvő típushoz – magyarázta a Le Nouvel Observateurnek Claire Leconte kronobiológus.
A világ népességének 25%-a későn kelő – későn fekvő, a másik 25%-a korán kelő – korán fekvő. A megmaradt 50%-ba tartoznak a szerencsések, akik aktívak korán reggeltől késő estig, A többiek számára az a legjobb, ha igazodnak a biológiai órájukhoz. Ez persze nem mindig könnyű, ha figyelembe vesszük a munka általi időbeosztást, illetve bizonyos társadalmi kötelezettségeket.
Annak korrekt meghatározására, hogy melyik kronitípushoz tartozunk, létezik egy 19 kérdésből álló teszt, amelyet még 1976-ban publikált Jim Horne és Olov Östberg az International Journal of Chronobiology-ban. Ez a teszt ma is elérhető az interneten. Hogy a kapott eredmény valós legyen, őszintén kell kitölteni – hangsúlyozza Leconte, hozzátéve, hogy ideális körülmények között, elszakadva a megszokott ritmusunktól, megkötöttségektől kell válaszolni. De ez nem sikerül mindenkinek. (http://www.cet-surveys.com/index.php - a cikk szerkesztője „mérsékelten koránkelőnek” számít ennek alapján)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.