2017. szeptember 12., kedd

A BAJ CSAK AZ, HOGY SOHA NEM EGYMÁSTÓL LOPNAK, HANEM TŐLÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.09.12.


Futólag, mármint az ősz, mert csütörtökön 30 fokot várunk, aztán hidegfront, vasárnap megint meleg. Izgis.

A Magyar Úszó Szövetség valamelyik tagszervezete annyira vicces kedvében volt, hogy Gyárfás Tamást jelölték a szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. Gyárfás nem fogadja el a jelölést.

Körbehurcolják az országon Orbán családi ezüstjét (Seuso-kincsek), csak előtte restaurálják és kerítenek nekik vitrint), ez várhatóan kijön 300 millióból. Még mondjuk nem biztos, de ennyi az előirányzat.

A tegnapi ügy, miszerint fiatalokat küldtek a déli határra szakmai gyakorlatra, de az élelmezésükről nem gondoskodtak, máris megbukott. Ja, nem. Papp Károly országos rendőrfőkapitány levelét megírta és ebben azt van, hogy de igenis kapnak a fiatalok minden földi jót. Ingyen szállást és majd cafeteriát is. Papp Károly közölte azt is, hogy a juttatásra vonatkozó nyilatkozatok beküldése alapján a kifizetés folyamatosan történik. Ez jó is, de a kajautalvánnyal szerintem nem nagyon lehet jól lakni. Már amennyiben nem telepítettek a déli határkerítés mellé kifőzdéket és élelmiszerboltokat. Márpedig tudtommal nem. Ami annyit jelent, hogy a fiatalok ellátmány nélkül kerültek oda, az élelmezésükről (az nem két parizeres zsemle naponta, hiszen ők tartósan ott lesznek egy darabig), meleg ételről nem gondoskodtak számukra.

Tarlós István budapesti főpolgármester jelenleg ott tart az agyával, hogy részéről mehet a népszavazás a római-parti mobilgátról. Sőt, ő maga kezdeményezi a népszavazást. Azt, amiről egészen idáig azt állította, hogy ilyet nem lehet tartani és átvitt értelemben, vagy nyílegyenesen (mikor hogy) lehülyézett mindenkit, aki ezt javasolta. Értjük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.