Szerző: KOVÁCS ATTILA
2017.08.12.
Az ember sosem tudhatja, hol érik új inspirációk, a Sziget eddigi két napjának talán ez a legfontosabb tanulsága. Ahogy a Billy Talent is teljesen ismeretlen volt számomra, úgy a Biffy Clyro is elment mellettem eddig, akár a székesfehérvári gyors, amikor egyszer kissé kapatos állapotban leugrottam a másik vágányon várakozó vonatról Agárdnál, miután másodszor is rossz szerelvényre szálltam fel. Tizenöt másodpercen múlott, hogy nem kerültem be a hírekbe akkor, de ez egy másik történet. A skótok mindazonáltal csak az egyik kellemes meglepetést jelentették tegnap.
A Biffy Clyro ugyanis olyan felemelő, lélekkel teli koncertet adott tegnap, amit nem vártam volna egy Sziget nagyszínpados fellépőtől, legyen ez bármennyire is előítéletes kijelentés. Ez az izzadt, csatakos hajú, széttetovált, melegítős csóka a klasszikus énekes-dalszerzők egyik kései leszármazottja, és bár egyetlen dalukat sem ismertem korábban, nem tudtam nem elhinni, hogy megéli azt, amiről énekel. Már a hivatalos műsoridőben is nagy energiákat szabadítottak fel a színpadon, de a ráadásban elsőként következő, egy szál gitárral kezdett Machines előadása közben szabályosan bepárásodott a tekintetem, valósággal megható volt ugyanis látni, hogy valaki képes póz nélkül belehalni a saját dalába tízezer ember előtt. Az utolsó Stingin Belle, a stúdióváltozathoz képest elnyújtott - igen, azóta meghallgattam - , skótdudás lezárásával pedig kétséget kizáróan katartikus volt, valahogy így kell elegánsan belevinni a nemzeti hovatartozást a rockzenébe. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a több vokál- és hangszeres szólam szól annál, mint amit a zenészek négy hangszerrel képesek lennének előadni, de ez már bevett szokás évtizedek óta bármilyen stílusban. De olyan hangulati töltet volt jelen a zenében, ami csak a legjobbak sajátja, így eszem ágában sem volt emiatt kukacoskodni. Ehhez képest a szerdai Billy Talent közönségének körülbelül a fele, ha nézte őket, de hát ki tudja, ez min múlik.
Az átszellemülésnek a világ - nem tudok jobb szót - legrőtebb nője vetett véget: mialatt azon gondolkodtam, milyen váratlan helyzetek érinthetik meg az embert, és hogy ez milyen felemelő érzés, egy nálam fél fejjel magasabb - pedig én sem vagyok épp mélynövésű - , vörös hajú és vörös fejű, igen-igen plus size modell öklendezte fülembe a mondatot, miszerint "Where's the toilet?" Annyira meglepődtem, hogy sietve útba igazítottam, majd amikor láttam, hogy a maligánfokára való tekintettel, ha odavezetném, sem feltétlenül találná meg, inkább távoztam a helyszínről. Remélem, azért odaért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.