Szerző: Jeszenszky Géza
2017.08.27.
A Magyar Nemzet augusztus 10-i számában Pap Krisztián kétségbe vonta azt az állításomat, hogy Trianon következményeit kizárólag a határokat lebontó Európai Unió tudja enyhíteni. Ez nem azt jelenti, hogy elégedettek lehetünk az EU magyar kisebbségi közösségek javára folytatott tevékenységével. De a kisebbségi jogok védelme nem is az unió, hanem az Európa Tanács hatásköre, bár persze a diszkrimináció uniós jogot is sért. Amit viszont nemcsak Pap Krisztiánnak, de az egész magyar társadalomnak meg kellene értenie: amennyiben egy tagállam a gyakorlatban is tartja magát az EU elveihez és azok szelleméhez, a szubszidiaritáshoz és a helyi demokráciához, akkor a „magyar kérdés,” az elszakított területeken élő nemzettársaink jogbiztonsága és jövője megnyugtató módon rendeződik.
Mi a mai helyzet? Hogyan lehetne Trianon sötét árnyékán túllépni? E nemzeti tragédia következményeit meghaladni? A külföld – és nem csak a szomszédos országok – hajlamos Trianon vagy a szomszédos országokhoz került magyar közösségek puszta említését is irredentizmusnak, határ-felülvizsgálati törekvésnek, békét veszélyeztető tényezőnek tekinteni. Márpedig letagadhatatlan tény, hogy az 1920-as magyar békeszerződés (az 1947-es is) rossz, igazságtalan, egész Közép-Európa számára sok kárt okozó döntés volt. A Magyarországra kényszerített béke megsértette az I. világháború utáni rendezés egyik alapelvét, az önrendelkezés elvét, amikor a népszavazást elutasítva a magyar nemzet harmadát más nemzetek fennhatósága alá rendelte. A döntéseket meghozó nagyhatalmakat a méltányosság elve és a tartós stabilitás célja helyett önző, rövid távú érdekek vezérelték.
Minden korabeli és későbbi tárgyilagos elemző káros és rossz békének minősítette Trianont. A magukat akkor is nemzetállamként definiáló, de a valóságban (az 1920-as évek adatai szerint) a lakosság 30-55 százalékában kisebbségek által lakott szomszédos országokban – ahogy klasszikus tanulmányában Bibó István is megírta – a kisebbségellenes politika eltorzította a többség gondolkodását, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott kialakulni, illetve működni a demokrácia. A határ két oldalán élő magyarok elkeseredettségét nem tompította az idő, a szomszédok pedig türelmetlen, elnyomó magatartásukkal naponta újratermelték a kölcsönös ellenszenvet.
Vitathatatlan, hogy a versailles-i park palotájában hozott döntés Közép-Európa számára Erisz almája, a viszály magva lett, és ezt Hitler és Sztálin egyaránt jól ki tudta használni.
A rendszerváltozáskor azt reméltük, hogy a kommunizmusból szabaduló országok önként követik a nyugati példát, és a kisebbségeket elnyomó régi politikát felváltja a türelem és az őszinte kibékülés. Naivság volt? Lehet, de más út nem adódott, hiszen az alternatíva az eredménytelenségre kárhoztatott szembenállás, a magyarellenes új kisantant volt. Trianon hetvenedik évfordulóján az Országgyűlés – Szabad György házelnök felhívására – néma felállással emlékezett meg a szomorú napról. Előtte, május 31-én mind a hat akkori parlamenti párt egyhangúlag elfogadott egy közös nyilatkozatot.
„Emlékezve Magyarországnak a helsinki záróokmányban aláírt kötelezettségvállalására, [az aláíró pártok] megerősítik a határok erőszakos megváltoztatásának a tilalmát. Ugyanakkor hazánk elvárja a határainkon túli magyarsággal szemben az egyéni és kollektív kisebbségi jogok teljes körű biztosítását. Az aláíró pártok olyan világ mellett kötelezik el magukat, amelyben az államhatárok elveszítik korlátozó jelentőségüket, megvalósul a népek-nemzetek, kisebbségek és anyanemzetek, országok és polgáraik közötti kapcsolat szabadsága.” Nem a magyar kormányokon múlt, ami nem valósult meg a fentiekből...
A rendszerváltozáskor azt reméltük, hogy a kommunizmusból szabaduló országok önként követik a nyugati példát, és a kisebbségeket elnyomó régi politikát felváltja a türelem és az őszinte kibékülés. Naivság volt? Lehet, de más út nem adódott, hiszen az alternatíva az eredménytelenségre kárhoztatott szembenállás, a magyarellenes új kisantant volt. Trianon hetvenedik évfordulóján az Országgyűlés – Szabad György házelnök felhívására – néma felállással emlékezett meg a szomorú napról. Előtte, május 31-én mind a hat akkori parlamenti párt egyhangúlag elfogadott egy közös nyilatkozatot.
„Emlékezve Magyarországnak a helsinki záróokmányban aláírt kötelezettségvállalására, [az aláíró pártok] megerősítik a határok erőszakos megváltoztatásának a tilalmát. Ugyanakkor hazánk elvárja a határainkon túli magyarsággal szemben az egyéni és kollektív kisebbségi jogok teljes körű biztosítását. Az aláíró pártok olyan világ mellett kötelezik el magukat, amelyben az államhatárok elveszítik korlátozó jelentőségüket, megvalósul a népek-nemzetek, kisebbségek és anyanemzetek, országok és polgáraik közötti kapcsolat szabadsága.” Nem a magyar kormányokon múlt, ami nem valósult meg a fentiekből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.